Magyar szenzáció a gombatermesztésben

A gombatermesztés hatékonyságának javítására dolgoznak ki új megoldást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) támogatásával a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. munkatársai. 

A technológia adaptálásával a termesztők nemcsak csökkenteni tudják a terméskiesést, de termésmennyiség-növekedést is képesek lehetnek elérni, mindezt a termés minőségének javulása mellett, ezáltal költséghatékonyabb termesztés valósítható meg.

A vállalkozás honlapján szereplő adatok szerint a 2009-ben alakult Új Champignons Kft. a kezdetektől komposzt-, és gombacsíra-előállítással, gombatermesztéssel és a gombakonzerv gyártással foglalkozik.

A cég a Heves megyei Demjénben működő telephelyén jelenleg 12 hőkezelőjében mintegy 10 ezer köbméteres kapacitással állít elő gombakomposztot. A friss gomba termesztése mintegy 17 400 négyzetméter alapterületen korszerű hűtő-fűtő és páratartalom-szabályozó rendszerrel üzemeltetett, többségében polcos rendszerű, automatizált házakban folyik.

A nyilvános cégadatok szerint a magyar magántulajdonban álló vállalkozás 2023-ban 2,924 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami több mint 24 százalékkal haladja meg az előző évit. A vállalkozás adózott nyeresége 2022-ben mintegy 95 millió, 2023-ban 40 millió forint volt.

(MTI) 

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo