Kis befektetéssel megelőzhető lenne a baj

Május óta él a GDPR, de a Fellowes által megrendelt kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a cégek negyede még mindig nem foglalkozik az uniós adatvédelmi rendelettel. Pedig a tavaly megmaradt költségkeretből egy pár tízezres beruházással már sokat tehetünk cégünk biztonságáért.

Kreutz László, a Fellowes ügyvezető igazgatója szerint akár az év elején is érdemes az iratok között „nagytakarítást” végezni, szelektálni, selejtezni, és ezeket biztonságosan megsemmisíteni, ami a májusban bevezetett GDPR miatt az eddiginél is fontosabb feladat.

Tavaly május 25-e óta ugyanis ez az EU-s rendelet szabályozza a hazai cégek adatkezelési szokásait is. Ennek következménye, hogy már a legkisebb vállalkozásoknak is igazolniuk kell, hogy a náluk tárolt adatokat megfelelő módon kezelik. Az új törvény miatt sem mindegy, hogy milyen eszközöket szerzünk be, hiszen azok fognak jól működni, amelyek az igényeinknek és céljainknak megfelelnek. Ráadásul a kutatás arra is rávilágított, hogy a cégek döntő többségénél (79%) papíralapú iratkezelés zajlik. A vállalatok 81 százalékánál jellemző az a szokás, hogy az elektronikusan küldött számlákat, szerződéseket, akár az önéletrajzokat is kinyomtatják.

Kép: Pixabay

A kilenc legfontosabb adatkezelési tanács:

  • Végezzen adatvédelmi hatásvizsgálatot! Először is azonosítsa be, hogy mi számít személyes adatnak. Csak olyanok legyenek a cége birtokában, amelyekre bizonyíthatóan szükség van, és jogszerűen jutott hozzá;
  • Győződjön meg róla, hogy rendelkezik a már szükségtelen adatok biztonságos megsemmisítésére vonatkozó gyakorlattal és eszközökkel; a biztonság kedvéért helyezzen el iratmegsemmisítőket a nyomtató és fénymásoló mellé, valamint a vezetői irodában. Az iratmegsemmisítők kiválasztásánál számos szempontot érdemes átgondolni, ezek közül talán a legfontosabb, hogy hol és hányan fogják használni a gépet, illetve egyszerre hány lapot szeretne biztonságosan megsemmisíteni.
  • Határozza meg, hogy kinek, milyen adatokhoz lehet jogszerű hozzáférése a cégnél, gondoskodjanak a megfelelő tárolásról;
  • Bizonyosodjon meg róla, hogy az új alapelvek, mint a kifejezett hozzájárulás, az adatok törlésére való jog, az adathordozhatósághoz való jog és a tiltakozáshoz való jog, mind szerepelnek az ügyrendi szabályzatokban;
  • Dolgozzon ki eljárásmódot az adatvédelmi incidens jelentésére és elhárítására;
  • Vizsgálja át a vállalatánál megtalálható szerződéseket, beleértve a beszállítói szerződéseket is. Győződjön meg róla, hogy az adatvédelem terén a beszállító partnereivel szemben vannak szerződéses jogai, és ragaszkodjon is ezekhez. Külön rendelkezni kell arról, hogy harmadik félnek milyen adatokat lehet átadni;
  • Indítson adatvédelmi képzést a kollégáinak, vegye fontolóra adatvédelmi biztos kinevezését;
  • Rendszeresen vizsgálja meg, hogy meg tud-e felelni cége a GDPR-nak, azonosítsa az esetleges problémákat, és orvosolja azokat;
  • Számoljon azzal, hogy folyamatosan kell végezni ezt a tevékenységet, hogy cége eleget tudjon tenni a GDPR-ban előírtaknak.
Adatbiztonság a gyakorlatban, a technikán innen és túl
A személyes adatok megfelelő szintű védelmének biztosítása napjainkra valamennyi szervezet számára alapvető feladattá vált, amely egyben az ügyfelek és munkatársak bizalmának sarokkövét is képezi. Ez éppúgy magában foglalja a szervezési (ideértve: a szervezeten belüli adatvédelmi tudatosság növelését, a munkavállalói állomány felkészültségét és az irányadó vállalati szabályozást), mint a különböző rendszerek és megoldások kapcsán alkalmazott technikai intézkedéseket.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo