Kartellező napelemes cégekre csapott le a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) öt napelem-telepítő céggel szemben több mint 80 millió forint bírságot szabott ki, mert jogsértő módon felosztottak egymás között 26, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó, vissza nem térítendő uniós támogatású pályázatot.

A GVH évről évre indít olyan eljárásokat, amikor vállalkozások közbeszerzési és más versenyeztetési eljárások során összejátszanak egymással az eredmény befolyásolása érdekében, amely az egyik legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek minősül.

Kép:Fotolia

A GVH most nyilvánosságra hozott határozata olyan eljárásokat érint, amelyekben önkormányzatok és vállalkozások vissza nem térítendő uniós támogatást igényelhettek energetikai fejlesztésekre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által kiírt Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében.

A GVH megállapította, hogy az eljárás alá vont társaságok jogsértő módon egyeztették a pályázóknak adott, napelemes rendszerek kivitelezésére vonatkozó ajánlataikat úgy, hogy előre meghatározták, ki legyen a nyertes kivitelező. Ennek érdekében az egyik vállalkozás – amely az eljárások egy részében ajánlattevő volt, máskor pedig maga is pályázó, és így ajánlatkérő – elkészítette a versenytársak ajánlatait, illetve abban az esetben, amikor ő saját maga nyújtott be pályázatot és kért ennek keretében ajánlatot, elkészítette az árajánlatadók árajánlatait.

A GVH az ügyben a lehető legmagasabb, a jogsértő vállalkozások előző évi

Már megint az autók körül derült ki óriási disznóság
Az Európai Bizottság március 5-én összesen közel 370 millió euró bírságot szabott ki amiatt, hogy autóbiztonsági alkatrészeket beszállító vállalkozások éveken keresztül kartelleztek egymással. Ez az eljárás csak a jéghegy csúcsa: a Bizottság az elmúlt öt évben több mint két milliárd euró bírsággal sújtott gépjárműalkatrész-beszállító cégeket a fogyasztók megkárosítása miatt.
nettó árbevétele 10 százalékának megfelelő bírságot szabott ki. Ezt az egyik társasággal szemben 30 százalékkal csökkentette, mert a vállalkozás elismerte a jogsértést és lemondott bírósági jogorvoslati jogáról.

A mostani ügy ismételt figyelmeztetés arra, hogy a versenyeztetési eljárásokon való összejátszásnak súlyos következményei lehetnek. A GVH által kiszabott bírságon kívül a jogsértő felek közbeszerzési eljárásban több évig nem lehetnek ajánlattevők, részvételre jelentkezők, illetve alvállalkozók, valamint nem vehetnek részt alkalmasság igazolásában sem” – hangsúlyozta dr. Miks Anna, a Deloitte Legal versenyjogi csoportjának ügyvédje.

Ezenkívül a kárt szenvedett felek kártérítési pert indíthatnak a kartellezőkkel szemben. Ha az egyeztetés közbeszerzési eljárást vagy koncesszióköteles tevékenységre vonatkozóan kiírt nyílt vagy zártkörű pályázatot érint, akkor az előbbieken kívül az elkövetőket akár öt évig terjedő szabadságvesztés is sújthatja.

 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo