Érdekes megfigyelést tehet az, aki Németországban a volt keletnémet térség után az ország nyugati részén jár. Másként néznek ki a földek, ugyanis a mezőgazdasági parcellák méretei az 1990-es újraegyesítés után is szinte változatlanok maradtak. A második világháború után Kelet-Németországban is kiemelt jelentőségű volt a termésátlagok növelése, amit a mezőgazdaság intenzifikálásával, azaz nagytáblák létrehozásával, gépesítéssel és speciális növényvédő szerek használatával kívántak elérni. Mindezek miatt az agrártáj homogénebbé vált, ami az érintett területek biológiai sokféleségének csökkenéséhez vezetett. E folyamat hatására Kelet-Németországban 1953 és 1960 között a korábbi 800 ezer kisüzemből kevesebb mint 20 ezer termelőszövetkezet jött létre, addig Nyugat-Németországban ez a drasztikus átalakulás nem következett be.

Kép:Pexels

Milyen ökológiai és gazdasági vonatkozásai vannak a nagytáblás és a kistáblás mezőgazdasági művelési módnak? Ezt az összetett szempontrendszerű vizsgálatot elsőként Batáry Péter, a Göttingeni Egyetem és az MTA Ökológiai Kutatóközpont GINOP Fenntartható Ökoszisztémák Csoport kutatója és kollégái végezték el. Eredményeik a Nature tudományos folyóirat-család 2017-től megjelenő új lapjában, a Nature Ecology & Evolutionben jelentek meg.

A mezsgyék fontossága

Korábban már számos esetben megállapították, hogy az egyes növényvédő szerek, műtrágyák és talajjavító szerek használatát tiltó vagy korlátozó ökológiai gazdálkodás jóval előnyösebb a biológiai sokféleség megőrzése és a kisebb mértékű környezetszennyezés szempontjából, mint az intenzív, nagytáblás gazdálkodás. Az egykori kelet-németországi mintaterületeken a fennmaradó nagytáblás művelés hatására nagymértékben csökkent a biológiai sokféleség, amely az ország nyugati felén, a 70%-kal hosszabb mezsgyéknek és szegélyeknek köszönhetően sokkal inkább fenn tudott maradni.

Bár a terméshozamok hasonlóak voltak, az adott területegységre jutó profit a kelet-németországi nagytáblás mintaterületek esetében 50%-kal magasabbnak bizonyult a kutatás szerint. Ahol a gazdák az elmúlt időszakban áttértek a hagyományos termelési módszerekről az ökológiai gazdálkodásra, ott a terméshozam feleződését, a biológiai sokféleség növekedését és egyúttal a tulajdonosok nyereségének megkétszereződését tapasztalták a kutatók (ez utóbbit azért, mert az ökológiai gazdálkodásból származó terményeket drágábban lehet értékesíteni). Batáry Péter és munkatársai kiemelték, hogy a szegélyekkel szabdalt kisebb termőterületek biológiai sokféleséghez való hozzájárulása még fontosabbnak is bizonyult, mint az ökológiai gazdálkodásé.

Szintén a Nature Ecology & Evolution első évfolyamában számol be a terepi mintavételekkel és távérzékeléssel gyűjtött adatok korábban példa nélküli egyesítésének lehetőségeiről egy tanulmány, amelynek Zlinszky András, az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézetének tudományos munkatársa az egyik társszerzője. Bár a távérzékelés fejlődésével ma már térben, időben és tematikailag is egyre részletesebb térképeket lehet készíteni, ezek pontosságának sokáig határt szabott a referenciaadatok mennyisége és minősége, hiszen minden ilyen térkép elkészítéséhez széles körű terepi adatgyűjtésre is szükség volt. A kutatók azonban a közeljövőben ugrásszerű előrelépést várnak az olyan, egyre inkább terjedő, nagy hatékonyságú eljárásoktól, mint a terepen kihelyezett kameracsapdák, a madarak automatizált akusztikus azonosítását szolgáló műszerek, valamint a DNS-szekvencia alapján történő fajazonosítási módszerek, melyek például a környezetben hátrahagyott vizelet vagy vér vizsgálatával végezhetők el.

Az új adatrendszerek elemzése azonban új statisztikai és modellezési eljárásokat is igényel az óriási adatmennyiség és a mérési bizonytalanságok kezelése miatt. De összekötve a távérzékelés, az automatizált azonosítás és a modern statisztikai modellezés eszköztárát, mégis lehetségessé válik az egyes pontszerű, adatokban gazdag minták felskálázása folytonos biodiverzitás-térképekké, melyek pontossága vagy bizonytalansága is jól meghatározható lesz.