Jobb a munkanélküliség, mint a rossz munkahely?

Sok ember számára sokkal megterhelőbb lelkileg egy rossz munkahely, mint ha munka nélkül marad - derül ki egy ausztrál tanulmányból. Az eredmény rámutat arra, hogy mennyire fontosak a munkakörülmények az alkalmazottak lelkiállapota szempontjából.

A canberrai Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatói több mint hétezer, reprezentatívan kiválasztott felnőttet vizsgáltak hét éven át. A résztvevők lelkiállapotát összehasonlították foglalkoztatottságukkal és munkakörülményeikkel - tehát fizetésükkel, munkahelyük tartósságával, a velük szemben támasztott követelményekkel, illetve munkahelyi támogatottságukkal.

A várakozásoknak megfelelően a munkanélkülieket általánosságban véve rosszabb mentális állapot jellemezte, mint a foglalkoztatottakat. A részletesebb elemzésből kitűnt, hogy a foglalkoztatottak jó közérzete lényegesen függött munkájuk minőségétől. Ha a munkanélküli résztvevők jó állást találtak, javult a lelkiállapotuk. Ha azonban rossz munkát kaptak, sokan újabb pszichés mélypontra kerültek.

Az a felfogás tehát, amely szerint "lényeg, hogy munka legyen", nem teljesen helytálló, hiszen nem minden munka javít a közérzeten - írják a kutatók az Occupational and Environmental Health című szaklapban a Die Welt internetes kiadása ismertetése szerint. - A munka pszichoszociális minősége alapvető tényező, amelyet a foglalkoztatási politika tervezésénél és végrehajtásánál figyelembe kell venni.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo