Idén hárommilliárd jut agrárbiztosításra

Az idei, igazolásokkal tanúsított agrárkárokra kötött biztosítások támogatására 3 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca - egyebek mellett ezt tartalmazza a földművelésügyi miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: SXC

A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) múlt év decemberében közölte, hogy a keret 2012-ben 2,7 milliárd forint volt, ennek a 30 százaléka fogyott el, míg 2013-ban a 3,1 milliárdnak már a 70 százalékát felhasználták a mezőgazdasági termelők. A múlt évi 3,3 milliárd forint viszont decemberre már elfogyott. Az idei 3 milliárd forint forrása az állami költségvetés Földművelésügyi Minisztérium fejezetének a folyó kiadások és jövedelemtámogatások előirányzata, amelyben 77,7 milliárd forint szerepel.

(Hogy mire használható ez a konstrukció, arról itt olvashat.)

A jogszabály háromféle támogatható mezőgazdasági biztosításcsomagot ismer. Az A típusú a szántóföldi növényekre, a borszőlőre és az almára köthető, itt a biztosítási díj 65 százalékát vállalja át az állam. A B típusú biztosítás a zöldség- és gyümölcskultúrákat védi 48 százalékos visszatérítéssel, míg a C típusú biztosítás az előbbieken túli kockázatokat vállalja, de csak 30 százalékot térít vissza. Jelenleg négy biztosító, az Allianz, a Generali, a Groupama, valamint az osztrák Hagelversicherung foglalkozik mezőgazdasági biztosítással, a termelők e cégek termékeiből választhatnak.

Évente mintegy 100 milliárd forintos árbevételkiesést okoz a kedvezőtlen időjárás a magyar mezőgazdaságnak, a mezőgazdasági tevékenység számos kockázatot rejt magában és ezek közül az egyik legjelentősebb tényező az ember által nem befolyásolható elem, a szélsőséges időjárás. Bár a növénytermesztők 57 százaléka tart valamilyen növénykár bekövetkezésétől, 51 százalékuk mégsem tesz semmit a kárveszély csökkentése érdekében.  Ennek oka pedig azon túl, hogy általában a biztosítási díjak nagyságát magasnak találják az, hogy nem rendelkeznek elegendő információval sem a biztosítások megkötéséhez szükséges tennivalókról, sem a lehetőségeikről.

Üvegházzal is bekerülhetünk az agrárkár-enyhítési rendszerbe
A 2015. kárenyhítési évtől már az üvegházi és fóliás termesztéssel foglalkozó mezőgazdasági termelők is tagjai lehetnek a 2012-ben megreformált agrárkár-enyhítési rendszernek. Erre a termelői körre is ugyanazon – Európai Bizottság által engedélyezett – szabályok vonatkoznak, mint az agrárkár-enyhítésben régebb óta részt vevő gazdákra.

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo