Ha megvan a bizalom, mindegy, honnan nyomjuk a melót

2020-tól a finn munkavállalók többsége megválaszthatja, milyen munkaidő-beosztásban kíván dolgozni – vagy akár azt is, hogy a munkahelyén, vagy máshonnan.

Elkerülhetetlen lesz a választások utáni megszorítás?
Tényleg egy újabb Bokros-csomagot szeretne a Tisza Párt?

Online Klasszis Klub élőben Bokros Lajossal!

Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi pénzügyminisztert!

2025. november 26. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az egyik nagy finn IT-cég vezető embere fél évig a spanyol Malagából látta el feladatait. Minden rendben ment és a dolog nem is volt rendkívüli: a finn vállalatok 92 százaléka az adott törvény alapján már ma is megengedi munkatársainak, hogy megválasszák munkaidejük beosztását – nem kevesen azt is, hol dolgozzanak.

depositphotos.com

Finnország, ahol már 2011-ben hoztak erről törvényt, a 92 százalékkal világelső, az USA-ban és Nagy-Britanniában ez az arány 76, Japánban csak 18 százalék, tűnik ki a Grant Thornton üzleti tanácsadó cég globális felméréséből. Az említett IT-menedzser a cég helsinki központjától 3.200 km távolságban az elektronikus eszközök, valamint időnkénti személyes látogatások segítségével gond nélkül el tudta látni feladatait. Sőt: azt tapasztalta, hogy a rokonszenvesebb, melegebb környezet nagyobb munkabírást hozott.

Vállalata egyébként már 15 évvel korábban megkezdte a távmunka bevezetését, mivel a 200 fős gárdából sokan panaszkodtak, hogy rengeteg időt pazarolnak el a fővárosi munkahelyre való beutazással. Így a vezetés ösztönzi a alkalmazottakat, válaszanak olyan megoldást, amellyel hatékonyabban, kreatívabban tudnak dolgozni.

A dolog annál fontosabb, mivel Finnország jelentős IT-központtá vált és nem könnyű a szükséges munkaerő megtalálása, lekötése. Segíti ezt a munkajogi helyzet: a már 1996-ban elfogadott munkaidő-törvény lehetőséget biztosít a munkavállalónak, hogy – három órás eltolódásig –megválaszthassa, mettől-meddig dolgozza le munkaidejét. Az idevonatkozó új, 2020-ben életbe lépő törvény a teljes munkaidőban dolgozók többségének lehetővé fogja tenni, hogy megválasszák, munkaidejüknek legalább a felét hol dolgozzák le. Ez nem változtat az átlag heti 40 órás miunkaidőn, de jórészt szabadon beosztható lesz, mely napokat töltjük az irodában, mikor dolgozunk a kávézóból, vagy otthonról, vagy fejezzük be korábban, hogy elmehessünk a gyerekért.

A tapasztalatok szerint vannak fiatalok, számolt be a BBC, akik szívesen dolgoznak hosszabb napokat, hogy aztán hosszabb szabadságot is vehessenek ki. Az új jogszabály előirányozza, hogy munkaadó és alkalmazott előzetesen egyeztessen és foglalja írásba a követendő munkarendet. Amellett a legerősebb érv az elektronika fejlődése, a felhő-technológiák elterjedése, ami egyre több foglalkozási ágban teszi lehetővé a home-office jellegű megoldásokat. Finnországban az emberek egymás iránti széles körű bizalma is segíti ennek a megoldásnak az elterjedését.

A home office mindent visz
A fizetés a legfontosabb egy munkavállaló számára, az elvárások azonban ma már ennél összetettebbek. Az sem mindegy, hogy a munkáltató mennyire környezettudatos, lehetőséget nyújt-e az otthoni munkavégzésre és kerékpár-, illetve családbarát munkahely-e.
A brit HSBC bankház felmérése szerint a megkérdezett britek 89 százaléka vélte úgy, hogy rugalmas mnkaidő-beosztással javítható lenne munkájuk haszna, termelékenysége. A Stanford Egyetem egy kyínai call-center 16,000 munkatársa körében végzett felmérést A megkérdezettek 13 százaléka mondta: jobban tudna dolgozni szabadabb körülmények között - és kevesebbet is mennének betegszabadságra.

Véleményvezér

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala

Oroszország győzelme kétszer annyiba kerülne Európának, mint Ukrajna diadala 

A kárpátaljai magyarok is inkább az Európai Unióhoz szeretnének csatlakozni, mint Putyin rémhatalmához.
Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban

Szijjártó Péter diktátor barátja nagy bajban 

Amerika gyakorlatilag megtámadja Venezuelát.
Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből

Egyre kevesebb kenyeret tud venni a magyar a fizetéséből 

A kenyérinfláció tűpontos jelzőszáma a gazdaság működésének.
Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot

Történelmi pillanat, jóváhagyta az Európai Parlament az Európai Védelmi Ipari Programot 

A magyar képviselőknek nem tetszett az európai hadiipar közös fejlesztése.
Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet

Sikerült leépíteni Románia szintjére a magyar egészségügyet 

Már Egészségügyi Minisztériuma sincs az országnak.
Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait

Külföldön kezelik a Digitális Polgári Körök tagjainak személyes adatait 

Nemcsak a Tisza párt kezel külföldön adatokat.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo