GDPR: most akkor alkalmazni kell, vagy nem?

Ugyan hivatalosan is alkalmazni kellene május 25 után az uniós adatvédelmi rendelet szabályait, sok tagállam, köztük hazánk is lemaradt az ehhez szükséges szabályozással. Ebben a helyzetben most akkor alkalmazni kell a GDPR-rendeleteit, vagy nem? Szakértőnk válaszol!

Péterfalvi Attila: itt az idő
Eljött a dátum, amiről idestova két éve beszélünk, mától élesben kell alkalmazni az uniós adatvédelmi rendelet, közismertebb nevén a GDPR szabályait. Az uniós szabályozás készen áll, a magyar jogalkotás azonban lemaradt a dátumról, ami okozhat némi zavart a hazai cégek körében. Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke azonban óva int attól, hogy bárki erre hivatkozva megszegje adatkezelői kötelezettségeit.
Az EU adatvédelmi rendelete (GDPR) 2016. május 25-én lépett hatályba és két éve volt az adatkezelőknek és adatfeldolgozóknak arra, hogy felkészüljenek az új szabályokra és összhangba hozzák adatkezeléseiket az új rezsimmel. Az EU tagállamainak ugyancsak két éve volt arra, hogy megalkossák és elfogadják a GDPR végrehajtásához szükséges jogszabályokat.

Ebben az blog bejegyzésben röviden azt járom körül, hogy milyen jogi megítélés alá esik az, ha egy tagállam nem fogadja el időben az „átültető jogszabályokat”. Érdemes megjegyezni, hogy jóllehet a GDPR rendelet lévén nem igényel átültetést a tagállami jogba, mivel az közvetlenül hatályos és alkalmazandó az egész EU-ban, a tagállamok ettől még kötelesek összhangba hozni a jogukat a GDPR rendelkezéseivel és kijelölni azt a hatóságot, amelynek feladata lesz a rendelet végrehajtása és betartatása. Így a tagállamok kötelesek jogot alkotni a rendeletre való tekintettel.

Itt olvashatja a témában a Piac & Profit összes cikkét!

Kép: Pixabay

A 28 tagállamból eddig csupán néhány tagállam fogadott el “átültető jogszabályt”. Például Ausztria, Belgium, Németország és Szlovákia elfogadták a saját átültető jogszabályukat. Magyarország számos más tagállammal minden bizonnyal idén nyáron fogja elfogadni a szükséges tagállami jogszabályokat.

Jogi szempontból nézve, amennyiben egy tagállam nem fogadja el az „átültető jogszabályokat” május 25-ig, akkor megsérti az EU jogot, mivel a tagállamok kötelesek időben meghozni a GDPR végrehajtásához szükséges jogszabályokat. Elvben, EU-s kötelezettségszegési eljárás indítható azon tagállamokkal szemben, amelyek időben nem fogadták el a GDPR-t „átültető jogszabályt”.

GDPR szótár: 15 fontos alapfogalom, amit jó, ha ismersz
Vészesen közeledik az uniós adatvédelmi rendelet hatálybalépésének időpontja. Nem könnyű eligazodni a rendelet előírásai között,ebben nyújthat segítséget az alábbi GDPR szótár, amelyben szakértőnk a legfontosabb alapfogalmakkal ismerteti meg, a teljesség igénye nélkül.
Egyidejűleg, érdemes megjegyezni, hogy függetlenül attól, hogy az adott tagállam elfogadott-e „átültető jogszabályt” vagy sem, a GDPR május 25-től alkalmazandó. Tény azonban, hogy amennyiben egy tagállam nem jelöl ki hatóságot a rendelet végrehajtására, akkor nem lesz az adott tagállamban hatóság, amely kikényszerítheti a GDPR-ban foglaltakat.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy mindez nem jelenti azt, hogy az adatkezelők és adatfeldolgozók ne lennének kötelesek felkészülni az új szabályokra, mivel a rendelet május 25-től alkalmazandó és mihelyst kijelöli a jogalkotó a hatóságot, a hatóság képes lesz a GDPR-ban foglaltak visszamenőleges kikényszerítésére, a megfelelés ellenőrzésére. A felkészülés tehát elengedhetetlen.

A jelen bejegyzés általános áttekintést kíván nyújtani a körüljárt kérdésekkel kapcsolatban és nem minősül jogi tanácsadásnak.

Szerző:

Kovács Zoltán Balázs (LL.M.),

Partner, Szecskay Ügyvédi Iroda, az eugdpr.blog.hu szerzője.

Mikor és mennyi bírság jár a GDPR-alapján?
A GDPR szerint a felügyeleti hatóságok különböző szankciókat alkalmazhatnak a jogszabály rendelkezéseinek meg nem felelőkkel szemben és bírságot is kiszabhatnak rájuk. Dr. Kovács Zoltán Balázs segítségével megmutatjuk mikor és mennyi bírságot szabhatnak ki ránk.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo