Elindult az ifjúsági garancia program

A kormány elindította a 25 év alatti munkanélküliek foglalkoztathatóságát segítő ifjúsági garancia programot az ország hat konvergencia-régiójában, és hamarosan jelentkezhetnek majd a részvételre a közép-magyarországi térségben is az állást kereső fiatalok.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Kép: Meathead Movers

A kormány a 2014-2020 között rendelkezésre álló uniós forrásból az első programok egyikeként elindította az ifjúsági garancia programot. Erre a célra az Európai Uniótól 2017 végéig a 4 leghátrányosabb helyzetű régió - Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld és Dél-Dunántúl - 15 milliárd forintot kapott, ehhez az összeghez a magyar kormány még mintegy 200 milliárd forintot tesz, hogy 2020-ig minden régióban működhessen a program  - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára.

Az államtitkár ismertette, hogy az ifjúsági garancia program több lépcsőben valósul meg, a tervek szerint 2017 végéig azokat a fiatalokat szólítják meg, akik legalább 6 hónapja, vagy azon túl regisztrált álláskeresők a rendszerben. Adataik szerint jelenleg Magyarországon 174 ezer fiatal lenne érintett a programban, az induláskor 3 ezer regisztrált fiatalnak ajánlották fel a munkaügyi szervezetek az ifjúsági garancia programba való belépés lehetőségét a hat konvergencia régióban - mondta az államtitkár.

A megszólított fiatalok levelet kapnak a munkaügyi szervezettől, mindenki számára egyénre szabott tervet dolgoznak ki a részvételre, és ez alapján részesülhet a felkínált lehetőségből, például munkaerő-piaci szolgáltatásban, bértámogatásban, oktatásban, képzésben - fejtette ki az államtitkár. Az államtitkár felidézte, hogy Magyarországon az elmúlt három évben a 15-24 éves korosztályban a foglalkoztatási ráta jelentősen javult, a mutató 2009-ben volt mélyponton, akkor 18 százalék körüli értéket mértek, ez 2014. negyedik negyedévében 24,6 százalék lett, és elérte a válság előtti időszaki szintet, és magasabb az uniós átlagnál. A munkanélküliségi ráta ebben a korosztályban 2008-ban nagyjából 20 százalék körül alakult, a válság hatására 2012-re 28 százalék fölé ment, jelenleg 18,3 százalék, szemben a 14-65 éves korosztály 7 százalék körüli értékével. (A vállalkozási hajlandóság növelése is csökkenthetné a fiatalok munkanélküliségét.)

Czomba Sándor elmondta, hogy az Európai Unióban egy évvel ezelőtt deklarálták az ifjúsági garancia programot. Magyarország a korábbi években sokat tett a fiatalok foglalkoztatásáért - tette hozzá, példaként említette az államtitkár, hogy a munkahelyvédelmi akciótervben 180 ezer fiatal kapott támogatást a foglalkoztatáshoz, az első munkahely garancia program támogatásával jelenleg is 18 ezer fiatal dolgozik, a fiatalok vállalkozóvá válásának programjában 1700 fiatal tud egyéni vállalkozóként önfoglalkoztatóvá válni, a diákmunka keretében két év alatt több mint 40 ezer fiatalt juttattak munkához rövid időtartamra.

Uniós pénzek: van még ott, ahonnan eddig jött
Vasárnap lezárult az előző uniós pályázati ciklus kiírási szakasza, miután a kormány határozata szerint a 2007-2013 közötti programozási időszak operatív programjai keretében pályázati kiírás 2015. február 15. után nem hirdethető meg. A határidőn túl a kormány vagy a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság előzetes hozzájárulásával lehet pályázatot kiírni.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo