Csúf világ jön az adóelkerülőkre

Magyarország az OECD újabb információcseréről szóló egyezményéhez csatlakozik. Mintegy 50 ország adóhivatalai cserélik ki évente a transzferárazással kapcsolatos országonkénti jelentéseiket, ezzel komoly adóbevétel-kieséstől védik meg az egyezményben részt vevő államokat.

Kép: SXC

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 2013-ban indította az adóelkerüléssel, agresszív adótervezéssel szemben az ún. BEPS projektjét, amelynek célja az adóalap-csökkentő és profitátcsoportosító gyakorlatok felszámolása. Az OECD adóelkerülés elleni projektjének egyik leghatékonyabb eszközéhez csatlakozott hazánk. Ez egy olyan multilaterális megállapodás, amely alapján a részes államok adóhivatalai meghatározott multinacionális vállalatcsoportok egyes adatait évente automatikusan megosztják egymással.

Az eddig 50 állam által aláírt megállapodás biztosítja a transzferárazással kapcsolatos országonkénti jelentések (angolul: Country-by-Country Report) adóhatóságok közötti cseréjét. A jelentéstétel azokat a multinacionális vállalatcsoportokat érinti, amelyek csoportszintű éves árbevétele meghaladja a 750 millió eurót. Az adatoknak köszönhetően – melyek többek között tartalmazzák a munkavállalók számát, a bevételt, a nyereségadót, a globális szintű jövedelemallokációt – az adóhivatalok fel tudják mérni a szokásos piaci ár megállapításával, az adóalap-csökkentéssel és profitátcsoportosítással kapcsolatos kockázatokat, és fel tudják tárni a saját költségvetésüket megillető közteher nagyságát.

A beérkező adatokkal a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kockázatelemzői még pontosabban ki tudják szűrni, hogy melyik multicégnél érdemes vizsgálódni. A kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek és a transzferárakra vonatkozó ellenőrzések eredményesek, ezt igazolja a statisztika is. Csak 2015-ben 850 ellenőrzés fejeződött be, ezek 89 százaléka tárt fel hiányosságot. A revízió eredménye: 40 milliárd forint nettó adókülönbözet. Így a jövőben a transzferárakkal trükközők nemcsak a hatékony ellenőrzéssel, hanem azzal is számolhatnak, hogy a megállapodásnak köszönhetően napra kész és pontos adatai lesznek a multicég minden egyes leányvállalatáról a NAV-nak. A megállapodást még az Országgyűlésnek ratifikálnia kell, amely várhatóan 2017. elején megtörténik, így már a 2016-os évet is érinti a jelentéstételi kötelezettség.

Bekeményít Európa: lejárt a strómanok ideje
Az uniós tagállamok 2017-től kötelesek lesznek követni az Európai Unió új, a pénzmosás megakadályozását célzó irányelvét. Az irányelv olyan központi adatbázis létrehozására kötelezi a tagállamokat, amelyből gyakorlatilag bárki számára megismerhetőek lesznek a gazdasági társaságok és különböző jogi személyek úgynevezett tényleges tulajdonosai.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo