Csak átmeneti lehet a nyugalom

2014-ben öt éve tartó folyamat tört meg azzal, hogy csak 113 törvény jelent meg a Magyar Közlönyben. Az akár örvendetesnek is mondható jelenség elsősorban a választási évnek volt köszönhető, és szinte bizonyos, hogy nem lesz tartós az Opten szerint.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Kép: PP-archív

Sokéves tendencia tört meg, amikor tavaly sem az új törvények, sem pedig az új kormányrendeletek száma nem nőtt, hanem csökkent, méghozzá jelentősen – derül ki az Opten OptiJUS adatbázisából. Csak 113 törvény jelent meg a Magyar Közlönyben. Ennél kevesebb törvényt utoljára 2002-ben fogadott el az Országgyűlés, de az is választási év volt. A 2014-ben közzétett 379 kormányrendelet szintén jóval kevesebb, mint amihez a korábbi években hozzászoktunk: a szám nagyjából a 2000-es évek második felének adataival egyezik meg.

„A jogszabályok számának csökkenése önmagában akár örvendetesnek is mondható, azonban a mostani helyzet biztosan nem lesz tartós – mondja Ződi Zsolt, az Opten jogi szakmai igazgatója –, hiszen a jogszabályok legalább 50 százaléka korábbi jogszabályok módosítása.” Mivel a módosítások döntő része a jogrendszer karbantartásához szükséges, elmaradásukat később pótolni kell.

Nem változott a salátatörvények aránya sem: az összes törvény 35 százaléka volt ilyen egyszerre több törvényt módosító volt jogszabály. „Ezeknek a jogszabályoknak a nyomon követése különösen nehéz, ami általában megnehezíti a jogalkalmazást is” – figyelmeztet Ződi.

Szintén jól látszik az OptiJUS-ból, hogy nem tört meg az a tendencia sem, miszerint a már kihirdetett jogszabályokat még hatálybalépésük előtt módosítják. Korábban ezek az esetek kevesebb rendelkezést érintettek, az utóbbi években azonban gyakori lett, hogy egy-egy jogszabály Magyar Közlönyben közzétett szövegét jelentősen átírja a jogalkotó. Ez történt tavalyelőtt a Ptk..-val (ami 2014. március 15-én lépett hatályba), tavaly pedig a büntetés-végrehajtási törvénnyel, amelynek több mint száz paragrafusát – csaknem egyharmad részét – módosította a jogalkotó a kihirdetés után, de még hatálybalépés előtt. (2014 decemberében sem unatkoztunk, hirtelen sok minden változtatott a parlament.)

 

Véleményvezér

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo