Biztonsági kockázatot jelenthet, akinek a hűtőjében kupleráj van

A vállalkozások adatainak biztonságos tárolását sokszor megnehezítik azok az alkalmazottak, akik észre sem veszik, hogy digitális rendetlenséget okoznak, azaz egyre több és több digitális dokumentumot, illetve fájlt halmoznak fel a biztonsági következmények végiggondolása nélkül.

A Kaspersky Lab “A digitális rendetlenség megszüntetése az üzleti vállalkozásoknál” című globális jelentése számos összefüggést talált a munkahelyi digitális zűrzavar és a mögötte húzódó emberi tulajdonságok között, mint például … a fridzsiderben tartott ételek átválogatása. Tízből kilenc ember, aki a hűtőjét rendezettnek találta, ugyanezt mondta a munkahelyi digitális életéről is.

Kép:Fotolia

A digitális rendetlenségbe beletartoznak mindazok a fájlok, dokumentumok és adatok, amelyeknek tárolására, hozzáféréseik engedélyezésére a cég nem lát rá, vagy nem gyakorol felette ellenőrzést. Mindez biztonsági kockázattá válik, amikor fontolóra vesszük, hogy az alkalmazottak 72%-a személyesen azonosítható vagy érzékeny információkat tárol a munkahelyi dokumentumaiban, ami nyilvánosságra kerülésekor reputációs, illetve pénzügyi kárt okozhat a vállalkozásnak, alkalmazottainak vagy ügyfeleinek.

A digitális rendetlenség megszüntetése kihívást jelent a vállalatok számára, és ebben az egyik

Nem kellene szőnyeg alá söpörni a kiberbiztonságot
Globális szinten a legnagyobb értékben elkövetett bűncselekmények az illegális digitális adatszerzéshez, informatikai rendszerek feltöréséhez köthetőek. Éppen ezért megkerülhetetlen a vállalatok információbiztonsági kockázattűrő képességének növelése.
legfontosabb lépés, hogy átlássuk, ki a felelős mindezért. Az alkalmazottak közel háromnegyede  úgy gondolja, hogy nem nekik maguknak, hanem inkább a cég vezetőinek, az IT vagy a biztonsági csoportnak kellene biztosítania megfelelő hozzáférési jogokat az emailekhez, fájlokhoz és dokumentumokhoz.

A probléma az, hogy amíg az alkalmazottak számára az IT és biztonsági csoportok adják a fájlokhoz és a mappákhoz a hozzáféréseket, addig emberi hiba is előfordulhat. Például véletlenül vagy szándékosan, a beosztottak a kollégáiknak vagy külsősöknek hozzáférést adhatnak vagy kikerülhetik az IT adminisztrátort új együttműködési eszközökkel. Azok az alkalmazottak, akik egyidőben többszörösen hoznak létre vagy dolgoznak együtt dokumentumokon, felelősek a digitális rendetlenség kialakulásáért.

A jelentés azt állapította meg, hogy az alkalmazottaknak a digitális rendetlenség előidézéshez hasonló mindennapi szokásaik is vannak. Az emberek többsége ugyanúgy tart rendet a hűtőjében, mint a digitális életében, a szabadságuk előtt a hűtőjük tartalmát átválogatók 88%-a a munkafájljait is rendbe sorolja.

“Az exponenciálisan növekvő adatmennyiségek miatt a vállalati vezetőknek oda kell figyelniük a digitális rendetlenségre és az abból származó potenciális kockázatra” – mondta Maxim Frolov a Kaspersky Lab globális értékesítésért felelős alelnöke. “Persze a rendezett hűtők nem garantálják a biztonsági incidensek elleni védelmet, de hasonló szemléletmód kialakítása a digitális anyagaink rendben tartására vonatkozóan ellenállóbbá tesz a kiberfenyegetésekkel szemben. Az alkalmazottaknak oktatásban kell részesülniük arról, hogy hogyan kezeljék és tartsák biztonságban digitális állományaikat egyszerűsített módon.”

 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo