Belendült a kockázatitőke-piac - melyek a legkedveltebb iparágak?

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai január és június közötti időszakban 61 tranzakció keretében összesen 19,813 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba. Az átlagos tranzakció mérete 328 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami majdnem 50 százalékkal magasabb a 2020 első félévében regisztrált 151 millióhoz képest.

2021. első félévében 61 tranzakció során 63 vállalkozás jutott összesen 19,813 milliárd forint tőkéhez, amely több mint duplája a 2020 azonos időszakában tapasztaltnak (9,521 milliárd forint), ugyanakkor ez a szám jelentősen megközelítette a koronavírus előtti, a 2019 év első félévben befektetett összeget (20,866 milliárd forint). A tranzakciók száma alig marad el a tavalyihoz képest – 61 a tavalyi 63 után -, míg az átlagos ügyletek értéke 151-ről 328 millióra nőtt.

A befektetések megoszlása életciklus szerint

Az első félévben a tranzakciók közül 37 első körös befektetés volt, ezek tették ki a teljes volumen 73 százalékát. 29 tranzakciót rögzítettek inkubációs és magvető fázisú cégekben, ezek a teljes tranzakciószám nagyjából felét teszik ki.

Az inkubációs ügyleteknél közel 22 millió, a magvető ügyleteknél 76,5 millió, a start-up ügyletek estében pedig közel 196 millió forint az átlagos befektetési összeg. Későbbi fázisban lévő cégeknél ugyanez a mutató 673 millió forint.

A legjelentősebb értékű tranzakció magántőke kivásárláshoz köthető 4 milliárd forintértékben, a második legnagyobb értéket egy 2 milliárdos későbbi fázisú befektetés adta.

Kedvelt iparágak

2021 első félévében a tőkebefektetések összesen tíz különböző szektorba irányultak. Összegüket tekintve a legtöbb befektetés az üzleti és ipari szolgáltatások, illetve a fogyasztói termékek & retail ágazatba került: itt költötték el a félévben a befektetett összeg 72 százalékát és ebben a kettőben realizálódott a tranzakciók 42 százaléka.

Kiszállások

A félévben 78 kiszállás történt, amelyek tizenkettő alaphoz köthetőek. A legtöbb exitet a fogyasztói szolgáltatások szektorban rögzítették.

42 esetben a management általi kivásárlásra került sor, 19 esetben a befektető a leírás mellett döntött, 5 esetben más magántőke alap felé történt az értékesítés, 7 esetben pedig zártkörű értékesítéssel, illetve 5 befektetés más típusú kiszállással zárult.

Az eladott társaságokban a befektetők átlagosan 6,7 évig voltak tulajdonosok.

Tőkegyűjtés

A vizsgált félévben nem volt tőkegyűjtés.

„A hazai kockázati és magántőke iparág a 2021-es év első felévében befektetési volumenben hasonló szinten zárt, mint a Covid előtti utolsó év hasonló időszakában. Örvendetes, hogy az átlagos tranzakció értéke meghaladta a 300 millió forintot így a 2020-as hasonló időszakával közel azonos tranzakciószám több, mint dupla annyi befektetési volument generált. Ezen adatok bizakodásra adnak okot azonban érdemes azt is megjegyezni, hogy mindeközben a nyugat-európai első féléves hasonló tőkebefektetések volumene rekordot döntött, félév alatt túlszárnyalva a teljes 2020-as év befektetési volumenét. Az előzetes adatok szerint a 2021-es év második felében a trend folytatása várható, egyelőre még kitart a kedvező befektetési klíma és forrásbőség” - mondta Weiszbart Zsolt, a Day One Capital partnere.

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo