Adatbányászattal a könyvvizsgálat is több szükséges rossznál

Az adatbányászat aranykorát éli, komoly potenciált rejt magában a könyvvizsgálat során is. Ha kihasználják a benne rejlő lehetőségeket, a könyvvizsgálati szakma már nem csupán a „kötelező rossz” lesz a cégvezetők szemében, hanem komoly értéket fog teremteni – véli a BDO szakértője.

Az utóbbi években a könyvvizsgáló szakma is felismerte annak előnyeit, amit az adatbányászat jelent, és ezért több nagy világcég azon dolgozik, hogy olyan szoftvereket állítson elő, amelyek lehetővé teszik az adatok rendszerezését, feldolgozását és kielemzését – áll a BDO közleményében. Ha ezek a szoftverek elterjednek, akkor a könyvvizsgálati szakma már nem csupán a „kötelező rossz” lesz a cégvezetők szemében, hanem komoly értéket fog teremteni. Mindezt úgy, hogy a társaságoknak nem kell beruházni fejlesztésekbe, szoftverekbe, az embereinek a képzésébe, mivel már egy konkrét szempontrendszer szerint elkészített szoftveren keresztül maga a könyvvizsgáló fogja az adatokat átnézni és kielemezni, illetve a vizsgálati eljárásait megtervezni.

Olcsóbb megvédeni, mint elveszíteni az adatokat
A cégek többsége nincs tisztában azzal, mekkora érték az az adatmennyiség, és nem használja ki az azokban rejlő üzleti lehetőségeket. Ez viszont nemcsak a versenyelőny elszalasztását jelenti, hanem komoly anyagi kockázatot is.
Ez azoknak a vállalatoknak is segítség lehet, amelyek komoly összegeket fektetnek integrált rendszereikbe, mivel általában a cég saját maga üzleti oldalról vizsgálja az adatait, míg a könyvvizsgáló kockázati oldalról közelít. A könyvvizsgálónak a célja az, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az éves beszámoló egésze nem tartalmaz akár csalásból, akár hibából eredő lényeges hibás állítást, valamint ennek alapján a véleményüket tartalmazó független könyvvizsgálói jelentést bocsásson ki. Ugyanakkor egyre több múlik majd a könyvvizsgálón, hiszen a jövőben sokkal nagyobb versenyelőnyhöz juthatnak azok a cégek, amelyek megfelelően döntenek egy ilyen gyorsan változó környezetben, és nem elégszenek meg azzal, amit eddig kaptak a könyvvizsgálóiktól.

Ennél már többre is képesek
Kép: PP archív

„Könyvvizsgálói szemmel a rendelkezésre álló adatok igazi értéket képviselnek, hiszen azoknak az elemzésével sokkal inkább fel lehet tárni az adott társaságban rejlő kockázatokat, potenciális hibákat, mint a hagyományos könyvvizsgálati eszközökkel. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ez utóbbi ne tárná fel a problémás területeket, csupán azt, hogy az adatelemzésekkel sokkal fókuszáltabbá lehet tenni a vizsgálati eljárásokat. Ez nem csak a könyvvizsgálónak jó, hanem az olyan szemléletű társaságok vezetőinek is (ideértve a tulajdonosokat és egyéb stakeholdereket), akiknek érdeke, hogy az éves beszámoló megfelelő minőségben készüljön el” – mondta Gaál Edmond, a BDO Magyarország üzletfejlesztési igazgatója.

„Sokan félnek ezektől a változásoktól, bízva abban, hogy ha nem vesznek tudomást a változásokról, akkor azok el sem érik őket. Sajnos azonban a statisztikák azt mutatják, hogyha egy cég nem képes alkalmazkodni a gyorsan változó környezethez, akkor lemarad a versenytársaitól, és elveszti versenyképességét, előnyét, rosszabb esetben pedig végleg eltűnik a piacról. Ez igaz a könyvvizsgálói pályára is, pedig a könyvvizsgálat, mint szakma, erősen szabályozott és felügyelt környezetben működik. Hiába azonban a jogkövetés, ha nincs arra törekvés, sem igény, hogy értéket teremtsen a könyvvizsgáló. Meggyőződésünk, hogy kellő elhivatottság és szakértelem mellett igazi értéket tud teremteni a társaságok tulajdonosainak és vezetőinek a könyvvizsgálat mind a technológia, mind a kockázatkezelés, transzparencia és hatékonyság területén is” – tette hozzá Gaál Edmond.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo