A hitelek visszaesését nem lehet ellensúlyozni

Módosította a társaság idei garanciavállalási tervét a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. mai közgyűlése. „Az első negyedévben nőtt a társaság által vállalt garancia mennyisége, a hitelügyek egyre nagyobb hányada landol nálunk garanciaigénnyel, de a KKV-hitelezés visszaesését ez sem tudta kompenzálni" - állapította meg Radnai György, a társaság vezérigazgatója.

Az idei év első négy hónapjában jelentősen visszaesett a KKV-k hitelezése, és bár a hitelek egyre nagyobb hányadát garantáltatja a bank és a hitelfölvevő a Garantiqával, a garanciaállomány növekedése nem érte el azt az ütemet, amit a társaság tavaly decemberben prognosztizált. „Eddigi 700 milliárd forintos garanciavállalási tervünket 400 milliárd forintra csökkentettük, ez reális, és még mindig 10 százalékos növekedés az előző évihez képest" - nyilatkozta Radnai György, hozzátéve, hogy az utóbbi napok fejleményeinek figyelembevételével a terv kockázata felfelé most sokkal  nagyobb, mint lefelé.

A vezérigazgató hozzátette, hogy az elmúlt hetekben bejelentett változások, az egy cégnek vállalt készfizető kezesség értékhatárának jelentős növelése, a garantált hitelhányad 80-ról 90 százalékra emelése és a nagyobb kockázatviselési hajlandóság hatásai még nem mérhetők. Ezentúl a Garantiqa részt kíván vállalni minden olyan válságkezelő kormányzati kezdeményezésben, amely a vállalkozások hitelhez juttatására helyezi a hangsúlyt. Tipikusan ilyen az építőipar gyorsítását célzó, EU-s forrásokból finanszírozott 1800 milliárd forintos program, amely ha felpörög, akkor önmagában is képes a korábbi cél közelébe emelni a társaság garanciaállományát. A Garantiqa ezenfelül nyitott akár arra is, hogy részt vegyen egy olyan programban, amelyet a devizahitelesek megsegítésére indítanak - a költségvetés által biztosított 900 milliárd forintos garanciakeret ugyanis hagy még mozgásteret a cég számára, hogy minden kezességvállalást igénylő akcióban partner legyen.

A társaság április végéig 9595 kérelemre 113 milliárd forint új garanciát vállalt, teljes garanciaállománya így január óta 23 milliárd forinttal, 433 milliárd forintra emelkedett.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo