Mennyit is költünk focira?

A 2011 júliusában bevezetett tao milliárdokkal nyomta meg egyes egyesületek büdzséjét. A cél nemes: a rendszer nem a profi sportot, hanem elsősorban az utánpótlás-nevelést igyekszik támogatni, s a cégek szívesen élnek a lehetőséggel.

A látvány-csapatsportágak társasági adókedvezményen keresztüli támogatásának a lehetősége eredetileg öt évre szólt, de az Európai Bizottság márciusban további hat évre, 2023. június 30-ig engedélyezte a rendszer fenntartását. A cél nagyon nemes: cégek révén saját bevételhez juttatni a sportszervezeteket (szakszövetségeket, amatőr és profi sportszervezeteket, közhasznú alapítványokat), amelyek a felajánlott forrásból utánpótlás-nevelésre, a képzéssel összefüggő feladatokra, a sportrendezvényekhez szükséges biztonsági infrastruktúra fejlesztésére, meghatározott beruházásokra, felújításokra, illetve személyi jellegű ráfordításokra költhetnek. A tao-rendszer tehát nem a profi sportot, hanem elsősorban az utánpótlás-nevelést igyekszik támogatni.

Kép: Fotolia

Úgy tűnik, a cégek szívesen élnek a lehetőséggel. A Transparency International 2015-ös tanulmánya (Korrupciós kockázatok a magyar sportfinanszírozásban) szerint 2011 és 2015 között a klubok 204 milliárd forintot kaptak a tao segítségével. A 24.hu idén márciusban az öt, 2011 óta támogatható sport sportági szövetségétől kért ki adatokat. Ezek szerint ezek a klubok hat év alatt közel 415 milliárd forinthoz jutottak. 2016-ban a sporttámogatás összege már 99 milliárd volt, azaz ekkora költségvetési bevételről mondott le az állam a sport, de leginkább a futball javára. A labdarúgás hat év alatt összesen 191 milliárdot, vagyis a teljes tao-pénz több mint 40 százalékát kapta. Ezen belül is a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak (FUNA) jutott minden évben a legtöbb pénz: 2011 és 2016 között összesen körülbelül 11 milliárd forint.

Sporttámogatás: célba érnek a pénzek
A vállalatvezetők közül sokan felismerték: az alkalmazottak egészségének megőrzésére költött pénz hosszú távon megtérülő beruházás. De nem csak ezért kap ma nagyobb szerepet a sport az üzleti életben. A médiamegjelenéseket is generáló támogatás PR-értéke magas, segít a márkaépítésben, beépíthető a vállalat társadalmi felelősségvállalásába és nem utolsósorban költséghatékony, akár ha a béren kívüli juttatások bérnél kedvezőbb adójára, akár ha a társasági adót csökkentő látvány-csapatsportok támogatására gondolunk.
A támogatási rendszert sokan támadják, mondván, az a korrupció melegágya: nem tudjuk, ki volt a legbőkezűbb drukker, hisz nem nyilvános adat, hogy melyik cég mekkora összeggel támogat, és kérdéseket vet fel az is, hogy a kedvezményezettek valóban hatékonyan használják-e fel a juttatást.

A bíróság már egyszer kimondta: a tao-pénzeket nyilvánosságra kell hozni, de a kormány a Kúriához fordult, mondván, a tao-pénz nem közpénz. A FUNA is hasonló cipőben jár: az alapítványt a Székesfehérvári Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla áprilisban kötelezte a 2013 és 2015 közötti tao-s pályázatokhoz kapcsolódó adatok kiadására, de ők is a Kúriához fordultak.

A nyereséges vállalatok a fizetendő társasági adójukból ajánlhatnak fel bizonyos összeget sporttámogatásként. Az összeget fizethetik közvetlenül a támogatott szervezetnek szerződés alapján, illetve közvetett módon a NAV-on keresztül, felajánlással is. A támogatás nem kevés adminisztrációval jár, cserébe viszont a cégek adókedvezményt kapnak. De vannak, akik szerint még ennél is többet ér a támogatás lobbiereje vagy gesztusértéke: a felajánlást – szívességet – később máshol lehet kamatoztatni…

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo