A kkv-k túlélésének kulcsaivá váltak a napelemes rendszerek

Azzal, hogy a vállalkozások kikerültek a lakossági energia-díjszabás alól, a kilowattonkénti áramköltségeik drasztikusan – akár öt-hatszorosára – emelkedtek. Ebben a helyzetben a kis- és középvállalatok számára nem csupán a versenyképesség a tét, hanem napelemes rendszerek nélkül esetenként már a piaci létük is megkérdőjelezhetővé vált. „Sok vállalkozó abban a tévhitben él, hogy az áramszámláját csak hatalmas, ipari méretű napelemes rendszerrel tudná kordában tartani. A gyakorlatban azonban azt tapasztaljuk, hogy akár egy nagyobb családi ház energiaszükségletére méretezett napelemes rendszer is 40-60 százalékos áramfogyasztást válthat ki a cégek esetében” – hívja fel a figyelmet Szarka Zoltán, az Assix Intersolar üzletfejlesztési igazgatója.

Tervezhetetlen energiaárak a versenypiacról

A vállalkozások nem csupán a megemelkedett energiaköltségekkel néznek szembe, hanem a versenypiaci energiaárakkal, amelyek nagyon nehezen tervezhetőek, hiszen az európai energiatőzsdék ingadozásának kitett árakról van szó. Természetesen ezek akár mérséklődhetnek is – amit például az elmúlt hetekben tapasztaltunk –, de ha negatív irányba mozdul el a tőzsde, és emelkednek az energiaárak, akkor újabb előre be nem tervezett rendkívüli terhet róhat a cégekre.

Mindenképp tervezhető és kiszámítható módon kell az energiaköltségek meghatározó részét kialakítaniuk a vállalkozásoknak, amelyre a legtöbb KKV esetén egy nagyobb családi ház energiaszükségletére méretezett napelemes rendszer már képes lehet.

„Ez alatt értjük a 10-20, akár 30 KW-os teljesítményű rendszereket, amelyek, ha figyelembe vesszük a jelenlegi fogyasztási szokásaikat, lemodellezhetőek, és láthatóvá válik az a rendszeroptimum, amivel a termelési időszak alatt – jellemzően reggel 8-tól délután 6-ig a napelemes rendszerek tudnak termelni” – mutat rá Szarka Zoltán. „Ehhez mérten akár 40-60 szézaléka is kiválthatóvá válik a cégek éves szintű energiafogyasztásának, még úgy is, hogy vannak az évszakok közötti termelési eltérések” – emeli ki az Assix Intersolar szakértője.

A méretezés a lényeg

A cégek által legelsőként feltett kérdésre, miszerint hány év alatt térül meg a beruházás, a jelen helyzetben nincs „ökölszabály”, mert számos faktortól függ – például, hogy éjszaka van-e és ha van, mekkora a vállalkozás energiafogyasztása, vagy hogy szezonálisan vannak-e kiugró energiaigényű időszakok, mint például egy wellness hotel esetében a téli szezon. A megtérülést jelentősen befolyásolja az energiatárolás szükségessége is, ahol az energiatároló eszközök ára is képbe kerül. Minden vállalkozás esetén az optimális méretezés a megtérülés kulcsa, amikor a napelemes rendszer tényleges termelési képességéből a maximumot kihozva a megfelelő – napon belüli – tárolási rendszert és kapacitást párosítják. Az Assix Intersolar tapasztalatai azt mutatják, hogy a tavasztól őszig terjedő időszakban a teljes napi fogyasztás akár a 80 %-a kiváltható egy ügyesen optimalizált rendszerrel.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo