A fékre lépett az Audi

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben – áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.

Tavaly a megrendelések több mint 13 százalékkal nőttek 2024-hez képest, az elektromos modellek megrendelései pedig mintegy 58 százalékkal ugrottak meg.

A tisztán elektromos modellek kiszállításai rekordot döntöttek tavaly, mintegy 36 százalékkal, több mint 223 ezerre nőttek. A két új elektromos jármű (EV), az Audi A6 e-tron (37 ezer) és az Audi Q6 e-tron (84 ezer) jelentősen hozzájárult a keresletnövekedéshez. Az Audi kiszállítási rekordokat ért el többek között Kanadában, Lengyelországban, Törökországban és Dániában tavaly.

Európában (Németország nélkül) az Audi több mint 464 ezer járművet szállított ki tavaly, ami 0,5 százalékkal elmarad az egy évvel korábbitól. Az elektromos járművek kiszállítása ugyanakkor csaknem 40 százalékkal, mintegy 113 ezerre nőtt.

Az Audi a hazai, németországi piacán növekedést ért el: kiszállított járműveinek a száma 4 százalékkal, több mint 206 ezerre nőtt, ebből mintegy 41 ezer volt tisztán elektromos (+89 százalék).

Észak-Amerikában az Audi több mint 202 ezer járművet szállított ki, 12,2 százalékkal kevesebbet a 2024. évinél. Ebből az elektromos járművek száma rekordnak számító, körülbelül 33 ezer volt, ami 15 százalékkal több mint egy éve. Kanadában a kiszállítások 11 százalékkal, rekordot jelentő 37 ezerre emelkedtek.

Az Audi a kínai piacra 618 ezer járművet szállított ki tavaly, 5 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban.

A tengerentúlon és a feltörekvő piacokon az Audi 5,5 százalékkal, mintegy 134 ezerre növelte a kiszállításait tavaly. A tisztán elektromos modellek kiszállításai 26 százalékkal, 14 ezerre emelkedtek. A legnagyobb növekedést produkáló országok közé tartozott Argentína (+77 százalék), Törökország (+28 százalék) és Egyiptom (+21 százalék).

Véleményvezér

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo