4,8 millió magyarországi utassal számol a Wizz Air

A Wizz Air magyarországi utasszáma a tavalyi több mint 3,7 millióról idén 4,8 millió fölé emelkedik az előrejelzések szerint; a légitársaság tovább erősíti pozícióját a magyar piacon új járatok indításával, a meglévők sűrítésével, és egy újabb repülőgépek forgalomba állításával budapesti bázisán - ismertette Robert Carey, a légitársaság elnöke.

Budapest és Koppenhága, valamint Budapest és Sarm es-Sejk között új járatokat indítanak októbertől, a nyári időszakban pedig a meglévő útvonalak közül 13 járatot sűrítenek.

Robert Carey hangsúlyozta, a Wizz Air Magyarország vezető légitársasága, Budapestről és Debrecenből 30 országba 71 útvonalon repülnek, magyarországi flottájuk pedig 15 repülőre növekszik.

A Wizz Air Európában is növekedésre számít, a 2023 április 1. és 2024 március 31. közötti pénzügyi évben 67 millió utassal számolnak, 70 százalékkal többel, mint egy évvel korábban; munkatársai száma pedig 8000-ra nő, ez duplája a Covid előtti időszakinál. A légitársaság bázisairól mintegy 1000 útvonalon több mint 50 országba viszi az utasokat.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója elmondta, céljuk az utasok bizalmának erősítése a légitársaság iránt.

A légitársaság a Covid-időszakot lehetőségként kezelte. Szerinte az iparág nagyjából 2024 elején éri el a Covid előtti szintjét, ehhez képest a Wizz Air 60-70 százalékkal felette teljesít. Ehhez jelentős flottaberuházásokat hajtottak végre, a következő időszakban a jelenlegi 179 gépről 200 fölé emelkedik flottaállományuk a pénzügyi év végére. Az új gépek a légitársaság gazdasági tevékenységét és karbonlábnyomát javítják.

Kérdésre Váradi József elmondta, hogy az utasoknak járó visszatérítések ügye hamarosan rendeződik. A nyári időszakra növelték tartalékukat, hogy elkerülhessék a nem várt eseményeket.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo