Csak jövőre nyílik meg az uniós pénzcsap

A 2014 és 2020 közötti európai uniós fejlesztési ciklus tíz operatív programjának minden pályázata jövő év első hónapjaiban jelenhet meg. Addig a kormány saját felelősségére írhat ki pályázatokat 500-1000 milliárd értékben.

Még nem tudni pontosan mikor jön a pénz - Kép: Pixabay

A Széchenyi Kártya Program hitelkonstrukcióit bemutató országjáró sorozat rendezvényén Csepreghy Nándor uniós fejlesztésekért felelős államtitkár kiemelte, hogy a hét második felében 9 pályázat jelenik meg 120 milliárd forint keretre. Hozzátette: a következő hetekben újabb és újabb pályázatokat írnak ki, a teljes programciklus indulása 2015. január-februárban várható. Hangsúlyozta, hogy a kormány kilenc új pályázati kiírása között nagyrészt a 2007-13 közötti időszakban is sikeres pályázati kiírások lesznek elérhetők, példaként említette a kkv-szektor eszközbeszerzésének támogatását, az exportpiacra lépés segítését, valamint a 25 évnél fiatalabb, szakképzetlen munkavállalók támogatását.

Az Európai Bizottsággal való tárgyalás függvényében az Operatív Programokat 3-4 hónap alatt fogadják el Csepreghy szerint. Elmondta, hogy minden kormányülésen megtárgyalják, mely pályázatokat lehet a hazai költségvetés kockázatára megjeleníteni, miután azokat várhatóan az EB később is elszámolja. Úgy vélte, a jóváhagyásig hátralévő időszakban nagyjából 500-1000 milliárd forintnyi pályázat jelenhet meg ilyen formában.

Csepreghy Nándor jelezte, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programon (GINOP) belül hét, egymás mellett futó program lesz: a kkv szektor és a kutatás-fejlesztés támogatása mellett az infokommunikációs eszközök elterjesztésének, az energetikai beruházásoknak, a foglalkoztatás javításának, a turisztikai fejlesztéseknek, valamint a pénzügyi eszközök, szolgáltatások fejlesztésének támogatása.

A kkv-kat érintő kiírások  – mint azt a Piac&Profit megtudta, – várhatóan csak a konvergencia régiókból lesznek elérhetőek! Fontos tudnivaló, hogy a most kiírandó pályázatokra, a kiírástól eltelt harminc nappal lehet megkezdeni a pályázatok benyújtását! Ezt a módosítást azért vezették be a korábbi pályázati rendszertől eltérően, hogy így mindenkinek legyen ideje elkészíteni a pályázatát.  (A tervezett pályázati konstrukcióról korábban itt beszélt lapunknak Csepreghy Nándor.)

Rajtvonalhoz kkv-k! Ezek az uniós pályázatok indulnak októberben!
Október hatodikán eldördül a startpisztoly, várhatóan hétfőtől megkezdődik az új uniós ciklus első pályázatainak kiírása. A kis és középvállalkozások részére a jövő héttől összesen 58 milliárd forint értékben nyílik pályázható forrás.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo