Ne pályázzunk EU-s pénzre, míg az alapokkal nem vagyunk tisztában!

Az Európai Unió utólagosan finanszírozza a beruházásokat, amihez összeszedett projektekre, megfelelő önerőre és rengeteg adminisztrációra van szükség. A következő hét évben új lehetőségek nyílnak a hazai vállalkozásoknak, hogy vissza nem térítendő uniós pénzekhez jussanak. Azonban nem mindenkinek érdemes a brüsszeli kasszához járulnia.

Mivel mind a kormányzat, mind az Európai Unió a kkv-szektorban látja a gazdasági válságból való kilábalás egyik kulcselemét, az elkövetkező években uniós pályázati dömpingre számíthatnak a kis- és középvállalkozások, akik egyébként eddig sem szűkölködtek pályázati lehetőségekben. Azonban van néhány fontos, alapvető tudnivaló, amelyeket mindenképpen szem előtt kell tartanunk, mielőtt az uniós kasszába nyúlnánk.

„Az unió projekteket, beruházásokat finanszíroz, ráadásul azokat is csak utólag, tehát minden vállalkozásnak, akiknek van ötlete, a legfontosabb, hogy az ötlete legyen alaposan kidolgozva. tehát magát a projektet jól össze kell szedni, jól ki kell dolgozni és felmérni, hogy valóban szükség van-e erre az üzletmenethez” – mondta Essösy Zsombor a MAPI, Magyar Fejlesztési Iroda elnöke a GazdaságTV-nek adott interjújában.

A másik, hogy az unió csak egy részét finanszírozza a projekteknek, tehát önerővel mindenképpen rendelkeznie kell a vállalkozónak. Essösy elmondása szerint nagyon sokszor abba a hibába esnek a vállalkozók, hogy beadják a pályázatot, megnyerik a támogatást és azután az önerőt nem tudják biztosítani. „Azt is szem előtt kell tartani, hogy ez az összeg nem csekély, általában 50-60-70 százaléka az önerő egy projektnek.” – hangsúlyozta a szakértő. Az utófinanszírozás miatt ráadásul a beruházás teljes összegét elő kell teremteni.

„Szintén nagyon jelentős dolog annak a felmérése, hogy valóban lesz-e piaca a beruházásunkkal előállított termékünknek, akár belföldön, akár külföldön. Végezetül pedig el kell fogadni azt, hogy mivel ez egy vissza nem térítendő támogatás, komoly adminisztrációs teher járul mellé” – mondta Essösy.

Hogy kerüljük el a tipikus pályázati hibákat?

Sikeresen szerepelni egy pályázaton és elnyerni a támogatást nem egyszerű feladat, számos ponton bukhatnak el a cégek. De már az is nagy lépés, ha elkerülik azokat a szarvashibákat, amelyek a szakértők szerint rengeteg pályázat vesztét okozzák úgy, hogy tulajdonképpen semmi közük a szakmai teljesítményhez.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo