Módosul a bortörvény – nőnek a támogatások

2014-től - azaz Közös Agrárpolitika következő pénzügyi időszakában 29 millió eurót – több mint 8,5 milliárd forintot – kapnak évente a magyar borászatok. A kormány a tárgyalások alatt folyamatosan arra törekszik, hogy a támogatások tervezésekor minél nagyobb mozgásteret biztosítson a szőlészeknek-borászoknak - hangsúlyozta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a Kökény és fia Családi Borászat pinceavatóján, Cegléden.

A tervek szerint az Európai Unió 2015-től eltörli a szőlőtelepítési szabályozást, ami a tömegborok előállítóinak kedvezne, ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a szakmai szervezetekkel teljes egyetértésben ellenzi a szőlőtelepítés liberalizációját - erősítette meg az államtitkár.

Kiemelte: több mint egymilliárd forint jut az idén borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésére. Nagyobb arányban kaphatnak támogatást borászati fejlesztésekre a mikro-, kis- és középvállalkozások, így kiszélesült azoknak a  köre, akik az üzemüket modernizálhatják. A tárca már dolgozik azokon a feltételeken, amelyek lehetővé teszik, hogy a 2012 és a 2013-ban szerkezetátalakítást végrehajtó termelők is támogatáshoz jussanak.

(A Vidékfejlesztési Minisztérium arra törekszik, hogy a Közös Agrárpolitika (KAP) következő költségvetési időszakában is maximálisan ki tudja használni az ország azokat a pénzügyi forrásokat.)

A VM célja hogy minden, a szőlő- és bortermelőknek felszabadítható forrást, a szőlőültetvények megújítására lehessen fordítani. Ezért a tárca mintegy egymilliárd forintot csoportosított át azoknak a gazdálkodóknak, akiknek a kérelmét keretkimerülés miatt tavaly elutasított az MVH. 2012-ben 22,5 millió euró (kb. 6 milliárd forint), 2013-ban pedig 22 millió euró (kb. 5,5 milliárd forint) áll rendelkezésre a jóváhagyott egyéni tervekben foglalt intézkedések megvalósítására. A szőlő- és bortermelők így az idén és jövőre a pótlólagos forrással együtt mintegy 13 milliárd forintos forráshoz jutnak ültetvényeik átalakítására.

Czerván György hozzátette: a tavalyi szüret óta már azok a borászatok is maguk választhatták meg,  milyen módszerrel semmisítik meg a törkölyt, amelyek 1000 hektoliter felett termelnek bort. A gazdák és a szakmai szervezetek kérésére a VM módosította a borkészítéskor keletkező melléktermékek kivonási kötelezettségéről szóló rendeletet.

Már Brüsszelben vannak a 35 ismert és használt bornév termékleírásai. Ezek közül öt, oltalom alatt álló földrajzi jelzés (OFJ), és 30, oltalom alatt álló eredet-megjelölés (OEM) kategóriába tartozik. Hazánk érdeke, hogy a termékleírások jók legyenek, mert ezekkel tudjuk hagyományos borainkat megvédeni, és a komoly értéket képviselő földrajzi eredet-megjelöléseinket, piacon tartani, fejleszteni.

A VM kezdeményezésére egyszerűbbek lettek a termelői borkimérés szabályai: 2012. január 1-jétől a bortermelők használatában, vagy tulajdonában lévő üzlethelyiségekben is működhet borkimérés. Az intézkedéssel javultak a gazdák árusítási feltételei, mert pincéjüktől távol, közvetlenül a fogyasztóknak is árulhatják boraikat - fogalmazott az államtitkár.

Nem kell a 2011. december 1. után árusított borokra forgalomba hozatali járulékot fizetni. Az Országgyűlés döntésével jelentősen csökkent a szőlő-bor ágazatot sújtó pénzügyi teher. A tárca a közeljövőben módosítja a bortörvényt, így tovább csökkennek a vállalkozók adminisztratív költségei, átláthatóbbá válik a törvény szabályozása és egyszerűsödik a borszőlőültetvények telepítésével és kivágásával kapcsolatos ügyintézés - jelentette ki.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo