Milliós bírság elé néznek a hanyag cégek

Ugyan június 30-án lejárt Kiberbiztonsági tanúsításról és felügyeletről szóló törvényben meghatározott első fontos határidő, a cégvezetőknek azonban még van idejük pótolni a mulasztást, és időben megkezdeni a felkészülést a támadások elhárítására - nem mellesleg az akár milliós nagyságrendű bírság elkerülésére.

De vajon honnan lehet tudni, mely cégek érintettek?

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával (SZTFH) szakmai együttműködésben a Gábor Dénes Egyetem által létrehozott ingyenes érintettségi kérdőív kitöltésével minden vállalkozás megtudhatja, hogy a NIS2 irányelv hatálya alá esik-e, sőt, beazonosítás után a nis2.gde.hu weboldalon hasznos ingyenes információs anyagok is elérhetők.

Kétfajta vállalat létezik: az egyiket már meghekkelték, a másikat meg fogják hekkelni. A kiberbűnözés mértéke folyamatosan nő, az SZTFH adatai alapján csak 2023-ban Magyarországon tizenháromezer ember vált kiberbűnözők áldozatává, mellyel 30 milliárd forint anyagi kár keletkezett.

Jobb későn, mint soha
Jobb későn, mint soha
Fotó: Depositphotos

A 2016-ban megalkotott Network and Information Systems (NIS) uniós irányelv célja, hogy a tagállamok védettebbek legyenek a kiberbiztonsági incidensekkel szemben és hatékonyabban reagálhassanak azokra. A NIS2 irányelv kijelöli a kritikus fontosságú szektorokat, mint például az energia-, víz-, közlekedési- és egészségügyi szektort, és előírja a cégek kötelezettségeit, tennivalóit.

Magyarország uniós szinten élen jár a kiberbűnözők elleni védekezésben, az Országgyűlés már 2023 májusában elfogadta a kiberbiztonsági tanúsításról és kiberbiztonsági felügyeletről szóló törvényt, amely 2024-re három fontos időpontot határoz meg a 2.500-3.000-ra becsült érintett magyar vállalkozás és intézmény számára:

Első időpont: 2024. június 30-ig minden érintett szervezetnek fel kellett mérnie, hogy érintett-e, melyik kockázati csoportba tartozik, ki kellett jelölnie az elektronikus információs rendszerek biztonságáért felelő személyt, valamint be kellett jelentkeznie (nyilvántartásba vétel) a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendszerébe.

Véleményvezér

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat

A kárpátaljai templom elleni támadás mögött az orosz titkosszolgálat is állhat 

Gyanús körülmények a kárpátaljai templom felgyújtási kísérlete körül.
Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak

Ursula elküldte a selyemzsinórt Orbán Viktornak 

Az orbáni hintapolitikát megelégelték az európai nagyhatalmak.
Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését

Orbán Viktor megírná Brüsszel helyett az unió költségvetését 

Drukkolunk Orbán Viktornak, hogy jobb költségvetést írjon Brüsszelnél.
Befellegzett a visegrádi négyeknek

Befellegzett a visegrádi négyeknek 

Mélyponton a magyar-lengyel kapcsolatok.
Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét

Hamar kitiltották a Harcosok Klubjából a könyvelők alelnökét 

Nem kívánatos a könyvelő a Harcosok Klubjában.
Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő

Arcul köpte az örményeket egy fideszes országgyűlési képviselő 

Oksabb lett volna, ha Hoppál Péter csendben marad.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo