Újat, mindenáron?

Az informatikai igények egyre gyorsabb ütemben változnak, de az új technológiákkal, specifikációkkal felszerelt és zavaros marketingnyelven reklámozott gépek közt válogatni igencsak embert próbáló feladat. Mintha egy olyan országban kellene tájékozódnunk, ahol az őslakosok nyelve havonta változik. Mire is érdemes figyelni akkor?

A legnagyobb újdonságot hardvervonalon az elmúlt évben, az úgynevezett dual-core (kétmagos) processzor megjelenése jelentette. Ez leegyszerűsítve két processzoregység egybeépítését jelenti fizikailag egy mikrocsipbe. A megoldást, miszerint több processzort is tartalmaz egy gép, korábban a szervereknél már használták, többségüket jó ideje így szerelik, ám mostantól az asztali gépekben is ez lesz a jellemző.

A többmagos processzorral szerelt gépek legnagyobb előnye, hogy lényegesen nagyobb biztonsággal és sebességgel futtatható rajtuk egy időben többféle alkalmazás. Továbbá ezek az új szerkezetű architektúrák lényegesen kevesebb energiát használnak, ennek eredményképpen pedig lényegesen kevesebb hőt termelnek, mint elődeik.

Fontos, hogy nem szükséges a szokásos, a gépek processzorainak gyorsaságát jellemző megahertzbűvöletbe esni. Egy Pentium 4-essel összevetve nyugodtak lehetünk, a magasabb órajel ellenére az egymagos nem fog jobban teljesíteni, mint egy alacsonyabb órajelen forgó kétmagos.

A gyártókat és áraikat összehasonlítva, a két legnagyobb ezen a területen az Intel és az AMD. Az Intel volt az úttörő a Pentium D modellekkel, ami valójában még két Pentium 4 csip laza összefogását jelentette. A cég ezt követően kirukkolt a valódi kétmagos Core 2 Duo processzoraival, amelyeket ma a legnagyobb számban értékesít. Az AMD nem sokkal lemaradva jelentette meg az Athlon 64 X2 kétmagosát. Ez a termék a kisebb vállalkozások kedveltje költségszempontból, ugyanis az Athlon a konkurens gyártó azonos órajelű termékénél nagyjából 20 százalékkal olcsóbb.

Jó memória

Sokak számára a memóriáknál lényegtelen a márkajelzés, csak az árat és a ráírt órajelet nézik. A megbízható memória azért fontos, mert ennek hibája okozhatja a legtöbb rejtett fagyást, alkalmazásokban a hirtelen kilépést.#page#

Való igaz, a noname termékek többsége is márkás memóriacsipeket gyártó vállalatoktól származik, ám ezek a tesztelés során nem feleltek meg valamilyen magasabb minőségi paraméternek. Éppen ezért fontos és érdemes olyan gyártótól vásárolni, amely garanciát kínál memóriáira. Majd minden a közelmúltban összerakott, nem alsó kategóriás számítógépet úgynevezett DDR2 memóriával szerelnek. Ez ma a piacon elérhető számos variációban, mind sebességét, mind kapacitását illetően. A DDR2 memóriák sebessége általában 400-tól 1000 megahertzig terjed. A legáltalánosabb választások az 533 vagy 667 megahertz teljesítményűek lehetnek.

Jóllehet manapság ezen a területen a memóriák sebességénél érzékelhető a legnagyobb fejlődés, a vásárlási döntéseket nem ezek határozzák meg leginkább, lényegesen fontosabb a gépbe szerelt memória mennyisége és bővíthetősége. A legtöbb kis cég általában az alapkonfigurációhoz tartozó 512 megabájt memóriájú gépeket vásárolja. Ez alapvetően elegendő helyet nyújt még közepesebb munkaterhelés esetén is, bár egy jobban felszerelt asztali PC-ben az 1 giga memória sem ritka. Való igaz, ez a terület tipikusan könnyedén bővíthető pluszmemóriával, a gépekben lévő szabad bővítő területet általában ki is használják. A legtöbb gépen általában 2-4 szabad memória bővítményhely található. Az újabb technológiát képviselő DDR2 kétcsatornás bővítőknél annyi a különbség, hogy ezeket párban kell installálni.

Okos tárhelyek

A legutóbbi divatszó a merevlemezek világában a SATA vagy Serial ATA. Ez a meghajtótípus képes jelenleg a leggyorsabb teljesítményre adatátvitel tekintetében. Az aktuális adattovábbító képesség értékei lényeges szórást mutatnak, így ebben is érdemes középutas megoldást választani.#page#

A meghajtók másik lényeges jellemzője a forgási sebesség. Ezt RPM-ben (tengely körüli fordulatban) adják meg a gyártók, ez határozza meg a háttértároló-áteresztőképességet és -érzékenységet. Legjellemzőbb a 7200 RPM. Érdemes tartózkodni az ennél alacsonyabb fordulatszámúaktól, bár ez sem eredményez feltétlenül érdemeleges lassulást a munka során.

A merevlemezek legfontosabb jellemzője, a tárolókapacitás is igen változatos képet mutat. Manapság a 80 gigabájt a legkevesebb, amit tanácsos a gépekbe rakatni. Hamarosan jellemzőbb lehet a 160 gigabájt tárolókapacitás, bár jó ideig az ennél kisebb kapacitású gépek is keresettek lesznek.

A bővíthetőség itt is lényeges szempont. A kisebb asztali gépekbe általában beépíthető még egy winchester, míg a nagyobbak négy további fogadására képesek. Mára jellemzően mégis a külső bővítések korát éljük. Sem az USB-s megoldások, sem pedig a hálózati tárolókapacitások gyors bővülése nem teszik igazán szükségessé a belső tárolási megoldások nagyarányú fejlődését.

A modern PC-k jelenleg legfejlettebb tárolási megoldását, az úgynevezett RAID technológia jelenti. Ez gyakorlatilag egymástól független diszkek sorba rendezése. Igen biztonságos megoldás, segíti a gép általános jellemzőinek hatékonyabb kihasználását, fokozza az adatbiztonságot és az integritást. Az egyik, a vállalatok szempontjából legfontosabb haszna, hogy ha az egyik meghajtó tönkremegy, a másikon, meglévén a szükséges adatállomány, folytatható lesz a munka.

Teljes cikk a Piac és Profit Magazin márciusi számában...

Véleményvezér

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?
Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése

Azerbajdzsánnak nem elég Putyin bocsánatkérése 

Nincs bocsánat az azeri gép lelövése és a segítségnyújtás elmulasztása miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo