Terroristák a neten!

Az internet mindenki által nyitva áll: az egyszeri felhasználó chatel, ismerkedik, infomációt gyűjt. A szervezett és szervezetlen bűnözők becslések szerint több száz millilárd dollár értékben követnek el bűncselekményeket, mossák tisztára illegális forrásokból származó pénzeiket, a pedofil csoportokról már nem is beszélve. Szeptember 11. óta pedig a hírszerzés is figyeli az internetet, hiszen az egyszeri hacker mellett a terroristák is jól kihasználják a világháló adta lehetőségeit.

Tavaly decemberben, az első adathalász-támadások idején, olyan híresztelések terjedtek a magyar médiában, hogy a hamis banki honlapok előállítóit  Szaúd-Arábiában kell keresni, és vagy szélsőséges iszlám terroristák próbálták a magyar banki ügyfelek adatait (és pénzét) megszerezni, vagy valakik arabokra akarták kenni (végül nem sikeres) adathalász trükkjeiket. A tény, hogy az internet a terrorizmus finanszírozásának egyik lehetséges eszköze, nem újdonság.

2002-ben a Bali szigetén elkövetett 202 halálos merénylet kitervelésében és elkövetésében is szerepét beismerő Imám Szamudra börtönében írt naplójában részletesen leírta, hogyan használták ki az internetet pénzszerzésre és kapcsolattartásra. Az iszlám harcosokat arab nyelvű holnapok látogatására biztatja és arra, hogy használjanak hekkereket európai és amerikai üzleti adatbázisokban való behatoláshoz.

Rendszer-összeomlás vagy internetes csalás?

Annak idején attól féltünk, hogy a terroristák egész városok energiaellátását veszélyeztetik majd, atomerőművek vagy a vízközmű-vállalatok biztonsági rendszereibe törnek be" - mondja Evan Kohlmann, nemzetközi terrorizmus-szakértő, aki szerint ennél sokkal egyszerűbb dolga van a terroristáknak, hiszen az interneten nagyszámú bűncselekményt lehet elkövetni, ráadásul sokkal kevesebb nyomot hagynak, mint egy bankrablás esetén. Az USA Today-nak nyilatkozó izraeli Gabriel Weimann professzor szerint ez a furcsa az egészben: a nyugati civilizációt elutasító emberek éppen a csúcstechnológiát használják céljaik eléréséhez.

A befektetési bankok, tőzsdék, brókercégek rendszeribe való betörést valós veszélyként ismeri el az Egyesült Államok kormánya: 2001. óta dollár-milliárdokat költöttek a kiberterrorizmus elleni felkészülésre, az FBI, a Belbiztonsági Minisztérium, az NSA (National Security Agency) és a CIA folyamatosan nyomon követi a világhálón folytatott információáramlást és (ki tudja mekkora hatékonysággal és sikerrel) gyanús, terrorista-kapcsolatokkal rendelkező megánszemélyeket.

Tömegtájékoztatás

Ráadásul nem is mindig kell "high-tech" eszköz a terroristáknak, ha például a tömegtájékoztatás a cél: az al-Kaidával is kapcsolatban álló Fülöp-szigeteki Abu Sayyaf csoport a Youtube-on közzé tett videóján kérte potenciális támogatóit pénzügyi támogatásra és a csoporthoz való csatlakozásra. Hogy mennyire nem kellett csúcstechnika ehhez, az is bizonyítja, hogy 1998-ban és 2006-ban a hadsereg által megölt testvérpár két tagja kérte támogatók segítségét. A csapat tagjai egyszerűen egy régi videó segítségével keltették életre vezéreiket. (Ma már hiába keresnénk az arab nyelvű videót a portálon, augusztus óta már eltávolították...).

Az öngyilkos merénylők így lesznek hősök támogatóik és félelmetes ellenségek a nyugati világ számára: a két éve megölt iraki az-Zarkavi siíta gerillavezér például az egyik legnagyobb videógyártó volt a Közel-Keleten: a merényletekről videó készült, amit később így a világ minden táján megnézhettek. 

Az Internet-szolgáltatók felelőssége így óriási: hiszen az általuk fenntartott csevegőszobákat terroristák (pedofilok, maffiatagok) egyszerűen és anonim módon használhatják kapcsolattartásra. És ugyan ki írni le a "bomba", "gépeltérítés", "Oszama" szavait - hiszen pontosan tudják, hogy a Nagy Testvér mindent figyel...

Az interneten pedig régóta folyik a háború: a tavalyi izraeli offenzíva során szaúdi, szíriai, libanoni csoportok támadták az izraeli és amerikai kormányszervereket, cégek és szervezetek rendszereit. Orosz hekkerek pedig az Észtországban folyó orosz katonai emlékmű lebontása (és az észtországi oroszok diszkriminációja) elleni tiltakozásul gyakorlatilag napokra megbénították az e-kormányzatban élen járó Észtország kormányzati szervereit...

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo