Sok hűhó a semmiért - az okosvárosok csak elméletben hangzanak ennyire jól?

Lehet, hogy az okos városok egy kissé túl voltak hájpolva az elmúlt évtizedben, ugyanis nem sok minden vált valóra a korábbi elképzelésekből. Egy tanulmány szerint az okos város projektek hatvan százaléka még ma is csak kísérleti szakaszban van, és sokkal több velük kapcsolatban a biztonsági aggály, mint azt korábban feltételezték.

Szemét, szennyvíz és jó levegő - ma még zömmel csak ebben okosak a városok

Míg az „okos város” ideája lassan egy évtizedes, csak napjainkban kezd az ötletekből valamennyi megvalósulni.

A világ számos városában alkalmazzák már a tárgyak internetét (IoT), az ötödik generációs mobil hálózatokat (5G) és a mesterséges intelligenciát (AI); az esetek többségében azért, hogy megelőzzék a problémás forgalmi helyzeteket, növeljék a városlakók biztonságát és csökkentsék a környezeti kockázatokat; IoT eszközök figyelik például folyamatosan a helyi csatornarendszert, a levegő minőségét és a hulladék helyzetet. Az intelligens utcai lámpák energiát takarítanak meg azzal, hogy nyomon követik a gyalogosok mozgását, míg az utakon és a hidakon érzékelők figyelik a páratartalmat, és jeleznek, ha éppen csúszos és veszélyes az érintett útszakasz.

Tavaly már mintegy 14 milliárd okos eszköz működött világszerte a városokban, 2025-re – az előrejelzések szerint - pedig 41 milliárd okos városi hálózat lesz üzemben.

Manapság a mesterséges intelligencia használata jórészt a hulladékgazdálkodás és közlekedésszervezés területére korlátozódik a városokban.

fotó: Flickr/O'Reilly Conferences

A portugáliai Cascais-ban például az érzékelőkkel ellátott köztéri szemétgyűjtők jelentik, ha már nem fér beléjük több hulladék, és közvetlenül kommunikálnak a szemétszállító céggel is, így a kukásautók kihasználtsága jóval gazdaságosabban oldható meg, míg egyébként. Ez utóbbi miatt a városi szemétszállító cég ma már 20 százalékkal kevesebb járművel végzi el ugyanazokat feladatot, mint korábban. Ez pedig a település költségvetése szempontjából sem elhanyagolható tényező.

Az egyesült államokbeli South Bend csatornahálózatának IoT érzékelői folyamatosan figyelik a vízszintet és a beömlő szennyvíz mennyiségét, az eredmény pedig – az indianai egyetem mérése szerint – önmagát igazolja: évente 3,8 milliárd liternyivel kevesebb szennyvíz ömlik most a város folyójába, mint korábban.

Proaktívnak lenni, ne csupán reagálni - ez lenne a cél

Az elkövetkező öt-tíz évben, a szakértők jóslata szerint a városokban működő AI-k a mainál sokkal komplexebb feladatok megoldásában segédkezhetnek majd, és a mainál fejlettebb algoritmusok arra is alkalmasakká teszik őket, hogy előre jelezzenek bizonyos eseményeket, veszélyeket.

A nashville-i tűzoltóság például olyan szoftvert alkalmaz, mely a korábbi tűzesetek, illetve a balesethez való vonulás adatainak összegyűjtésével, kielemzésével abban nyújt majd segítséget, hogy a tűzoltók a korábbiaknál gyorsabban érjenek ki az adott helyszínre.

Az elképzelés az, hogy inkább egy proaktív, és ne egy reaktív vészhelyzeti reagálási stratégiát alakítsanak ki.

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo