"Legnagyobb akadály az állam"

A Deloitte jelentése (Flying High) szerint a világ leggyorsabban növekvő technológiai vállalkozásainak vezérigazgatói körében még soha nem volt olyan magas a bizalmi index, mint jelenleg (a vezetők 83%-a biztos a növekedésben, szemben a tavalyi év 78%-os adatával).

Európában a növekvő gazdasági bizonytalanság, valamint az Egyesült Államok emelkedő kamatlábai miatt az ágazat növekedése lelassulhat. Mindez együttesen bizonyos fokú óvatosságra inti a vezérigazgatókat, annak ellenére, hogy számos sikeres IPO-t és növekvő számú fúziót tudhatnak a hátuk mögött 2005-ben. Az éves jelentés megállapításainak alapját a világ leggyorsabban fejlődő vállalkozásait irányító, 1500 vezérigazgató bevonásával elvégzett felmérés képezi. 

Igal Brightman, a Deloitte Technológia, Média és Telekommunikáció munkacsoportjának globális ügyvezető partnere így vélekedik: "A növekedési kilátásokkal kapcsolatos vezérigazgatói optimizmus ellenére a vállalatvezetők konkrét intézkedései és kinyilvánított szándékai - valamint az aktuális piaci trendek is - vegyes üzeneteket hordoznak, ami korai jele lehet a lassuló növekedésnek."

"Érdekes módon az EMEA régió vezérigazgatói kevésbé optimisták, mint a világ más részein tevékenykedő kollegáik. Az ő válaszaik inkább "nagyfokú bizonyosságot" (64 százalék) tükröztek, szemben a "teljes bizonyossággal" (16 százalék), míg a Csendes-óceáni térségben és az Amerikai kontinensen a megoszlás egyenletesebb volt. Elképzelhető, hogy az EMEA régió visszafogottságának oka Európa egyébként is vegyes gazdasági kilátásaiban keresendő.

Nem a tőke számít

A technológiai vállalkozások inkább az értékesítés bővülésére építenek, nem pedig a javuló cash-flow pozícióra vagy a tőkebevonási lehetőségekre. A vezérigazgatók több mint 50 százaléka az "értékesítés bővítését" nevezte a legnagyobb pénzügyi kihívásnak, míg a "cash-flow menedzsment" csak a második lett 25 százalékkal. Hasonlóképpen, amikor a legnagyobb személyes kihívásról kérdeztük a vezérigazgatókat a "tőkebevonás" a rangsor végére került kevesebb, mint 4%-os értékkel. Érdemes ugyanakkor megfigyelni, hogy az amerikai vezérigazgatók a tavalyi évhez képest kétszer nehezebbnek tekintik a tőkebevonást. Ez az aggodalom valószínűleg nagyban kötődik, a Fed közelmúltbeli kamatemelési politikájához, amely visszafoghatja a gazdasági növekedést.

A válaszadók csaknem 80 százaléka elismerte, hogy olyan stratégiai szövetség vagy partnerség tagja, amely hozzájárult árbevétele növekedéséhez. Ezen társaságok fele növekedésének legalább 26 százalékát tulajdonítja stratégiai kapcsolatainak. A Deloitte arra számít, hogy az ilyen kapcsolatokon alapuló növekedés a jövőben is dinamikus lesz.

Állam az akadály

"A teljes globális technológiai szektorban észrevehető elmozdulás történt a partnerség és az együttműködés irányába, különösen a kutatás és fejlesztés területén. A termékek és technológiák egyre összetettebbé válnak, s így egyre többféle szakértelemre van szükség az előállításukhoz, ami gyakran már meghaladja egy önálló vállalat lehetőségeit. Ugyanakkor a K+F költségek változatlanul nagyon magasak, így ezeket igazán csak a legnagyobb vállalatok engedhetik meg maguknak" - jegyezte meg Brightman.

A technológiai ágazatban a növekedés legnagyobb akadályának a következő 12 hónapra a "túlzott állami szabályozást" jelölték meg a válaszadók, ami tavaly még csak a negyedik helyen állt. A kormányzati beavatkozástól való növekvő félelem részben a Sarbanes-Oxley törvényből és a vállalati jelentések, felelősségre vonhatóság és a vállalatirányítás javítását célzó intézkedésekből eredeztethető.

2,5 milliárd előfizető

A következő évben a mobil kommunikáció lesz a növekedés legnagyobb forrása (24 százalék), ami nem meglepő, mivel az előrejelzések szerint 500 millió új mobil összeköttetés teremtődik meg 2006-ban, ami az összesített globális adatot 2,5 milliárd előfizető fölé tornázza. A várakozások szerint a növekedés másik alapja az internet marad (22 százalék), ami továbbra is elő fogja mozdítani a technológia, média és telekommunikációs szektor konvergenciáját.

"A Deloitte felmérése rávilágít a világ leggyorsabban növekvő vállalkozásaiban tapasztalható kettősségre. Bár a legfontosabb teendő számukra az értékesítés bővítése, változatlanul elkötelezettek a nyereségesség javítása és az organikus - nem pedig fúziók és felvásárlások útján megvalósuló - növekedés mellett. Ezen kívül - az export-orientáció helyett - egyre több figyelmet fordítanak a hazai piacokra.

Véleményvezér

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.
Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak

Az Európai Csalásellenes Hivatal szerint 10 milliárd forintot kell visszafizetnie Magyarországnak 

Bajban a kulturális és innovációs miniszter.
Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen

Bulgáriával közösen repesztünk az utolsó helyen 

Európa végére süllyedtünk.
Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen

Hatalmasat kaszálhatnak a jómódúak az olcsó állami lakáshitelen 

Az ügyeskedők nagy korszaka jöhet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo