Kezdődhet az internet reformja

Múlt héten Rio de Janeiro-ban zajlott az ENSZ által idén második alkalommal szervezett internet-kormányzásról szóló konferencia.

A World Internet Governance Forum, IGF, egyfajta informális találkozó, ahol az érdekeltek (kormányzati szereplők, a technológiai iparágak képviselői és civil szervezetek mintegy 1500 képviselője) mintegy nyolcvan különböző munkacsoportban és öt plenáris ülésen vitatták meg az aktuálisnak tekintett kérdéseket - írja a Jogi Fórum.

Az eseményen ennek megfelelően téma volt az internet biztonsága, a hozzáférés, a diverzitás és a továbbra is rohamosan terjedő médium infrastrukturális igényei. Felmerültek a szokásos, anonimitás kontra nyomon követhetőséggel kapcsolatos kérdések, a harmadik világ (főként az afrikai országok) információs társadalmi lemaradása, az árak csökkentése és a technológia fejlődésével járó energiaigény és hulladéktermelés problémái is. (A hazai népesség 56 százaléka ma még digitálisan írástudatlan, de a cégek informatizálásának tekintetében is elmaradottnak számít hazánk.)

Máshogy felügyelnék a netes tartalmakat

A fórumon több javaslatot is megfogalmaztak az internet kormányzásáért felelős szervezet, az ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) jogköreinek visszaszorítása érdekében. Az ENSZ hivatalos álláspontja szerint azonban a világszervezet nem kíván szerepet vállalni az internet irányításában, egyelőre megelégszik azzal, hogy az IGF megrendezésével kiáll annak további terjesztése mellett.

Az ICANN szerepével elégedetlen országok úgy látják, hogy éppen az ilyesfajta civil együttműködésből kiindulva lehetne a felügyeleti reformokat végrehajtani. Az egyik, a házigazda brazilok által felvetett ötlet szerint az ICANN feladatainak szétdarabolása lenne a megoldás.

A különféle funkciók szétválasztásával létrejöhetne egy, a legfelső szintű doménneveket (mint például a .hu Magyarország esetében) felügyelő nemzetközi hatóság (Generic Name Supporting Organisation, GNSO), míg az internetes címek (pl. IP címek) kiosztásával egy másik szervezet foglalkozna.

A javaslattevők szerint az ICANN hatásköreinek effajta szétválasztásával megfelelő nemzetközi egyensúlyt lehetne létrehozni az internet irányítása tekintetében és a jelenleg széles feladatokkal felruházott szervezet csak a kiszervezett tevékenységek összehangolásáért lenne felelős. (Az Egyesült Államokban már az internetadó ötlete is felmerült.) 

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo