A magyarországi KÜRT Rt., a KUERT ISG alapítója, 15 évvel ezelőtt kezdte meg működését. A világon az elsők között fejlesztette ki adatmentési technológiáját, amellyel szinte azonnal a világ adatmentő cégeinek élvonalába került, és kiérdemelte a nemzetközi sajtó elismerését (Business Week, The Guardian, CNN, stb.). A KÜRT Rt. a világ minden részéről kap megbízásokat, a legnagyobb vállalatóriások (autógyártók, olajvállalatok, stb.) szerepelnek referencialistáján, és a közelmúltban végezte el harmincezredik adatmentését. Az adatmentés mellett 1997-től a megelőzés módozatainak kutatása is bekerült a cég tevékenységeinek homlokterébe. A kutatások eredményeként megszületett az IBiT, az Informatikai Biztonsági Technológia, amely azóta a nemzetközi porondon is bizonyította versenyképességét. Az IBiT egy átfogó, a KÜRT sokéves adatvédelmi, adatvesztési esetekkel kapcsolatos tapasztalatára és tudásbázisára, valamint nemzetközi szabványokra, ajánlásokra alapozott módszertan.
Mára a KÜRT, illetve a most már több cégből álló KUERT ISG, nemzetközi hírű, multinacionális informatikai vállalkozássá nőtte ki magát. A világ vezető adatmentő cégei közé tartozik, és Európa 10 országában segít tanácsadói révén biztonságosabbá tenni a nagyvállalatok, pénzintézetek működését. A KUERT ISG 2003. januárjában indította el Nordwestphalia-ban, Bochumban 1 millió eurós beruházással németországi leányvállalatát, a KUERT Datenrettung Deutschland GmbH-t, amely eddigi működésével minden előzetes elképzelést és tervet felülmúlt. Univerzális adatmentési szolgáltatásának üzleti sikere és a számos kormányzati megrendelés mellett az is jelzésértékű, hogy Németország hatodik legnagyobb egyeteme, a bochumi Ruhr-Universität, illetve az egyetem által alapított Ruhr-Secure, amely a Ruhr vidék legnagyobb IT biztonsággal foglalkozó egyesülése, a leányvállalat indulása után szinte azonnal együttműködési lehetőséget ajánlott fel a KUERT-nek.
A KUERT Datenrettung Deutschland kizárólag német munkaerőt foglalkoztat, így elmondható, hogy a KUERT ISG egy további szempontból is értékteremtő az Európai Unióban. Szemben ugyanis azokkal az uniós félelmekkel, melyek szerint a csatlakozó országok esetleges munkaerőexportja konfliktusokat okozhat, a KUERT ISG leányvállalata már másfél évvel az új országok csatlakozása előtt német lakosok számára teremtett munkahelyeket Németországban. Hasonló a helyzet a KUERT ISG második Unión belül alapított leányvállalatának esetében is, amely áprilistól Ausztriában, Bécsben fogja a KUERT Group szolgáltatásait nyújtani. A német leányvállalathoz hasonlóan összesen 1 millió euró befektetéssel útjára bocsátott KUERT Datenrettung Österreich GmbH szintén kizárólag helyi munkaerőt fog alkalmazni, újabb munkehelyeket teremtve az Unióban. A KUERT Information Security Group már tíz éve van jelen a CeBit-en, a világ legnagyobb és legjelentősebb információtechnológiai és telekommunikációs seregszemléjén.
Bécsben is céget alapít a KÜRT
A magyarországi KÜRT Rt., a KUERT Information Security Group (ISG) alapítója, májusig második leányvállalatát is megnyitja az Unió határain belül, Németország után Ausztriában. A vállalat a világszerte elismert adatmentési és információbiztonsági technológiáját exportálja az EU-ba.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.