Zuhannak az élelmiszerárak a világban

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint októberben tovább mérséklődtek az élelmiszerárak, elsősorban a bőséges globális kínálat hatására.

A FAO élelmiszerár-index – amely a nemzetközi kereskedelem legfontosabb élelmiszer-alapanyagainak havi árváltozását követi – októberben átlagosan 126,4 pontot ért el, ami 1,6 százalékkal alacsonyabb a szeptemberi értéknél.

Búzaaratás Afganisztán vidéki térségében
Búzaaratás Afganisztán vidéki térségében
Fotó: FAO/ Hashim Azizi
A FAO gabonaár-indexe 1,3 százalékkal csökkent szeptemberhez képest, miután visszaesést mértek a fontosabb gabonafélék esetében. A búza ára 1 százalékkal, a szemes terményeké 1,1 százalékkal, míg az összes rizsfélére vonatkozó árindex 2,5 százalékkal esett vissza.

A húsok ára októberben 2 százalékkal lett kevesebb, amit elsősorban a sertés- és baromfihús jegyzések jelentős visszaesése magyaráz. Ezzel szemben a marhahús tovább drágult főleg az Ausztráliában megemelkedett árak miatt, amelyet a globális kereslet erősödése eredményezett.

A FAO tejtermékekre vonatkozó árindexe 3,4 százalékkal csökkent októberben. A vaj ára különösen nagyot zuhant, mivel az Európai Unióból és Új-Zélandról származó bőséges exportkínálat lefelé tolta az árakat. A tejpor jegyzései szintén alább kúsztak, a mérsékelt importkereslet és az erős exportverseny miatt.

A FAO cukorár-indexe az előző hónaphoz képest 5,3 százalékkal esett vissza, és 2020 decembere óta a legalacsonyabb szintet érte el, amely Brazíliában magas termelésének, valamint a Thaiföldön és Indiában várható termésnövekedésnek köszönhető. A nyersolaj árának mérséklődése tovább fokozta a cukorárak világpiaci csökkenését, mivel ez alacsonyabb kereslethez vezetett a bioüzemanyag-szektorban.

A növényiolaj-árak jegyzése ugyanakkor – az általános trenddel szembemenve –, 0,9 százalékkal emelkedett októberben, és ezáltal 2022 júliusa óta a legmagasabb szintet érte el. A pálma-, repce-, szója- és napraforgóolaj egyaránt drágult, amit több tényező befolyásolt, köztük a bioüzemanyag-kvóták és a megkésett betakarítás a Fekete-tenger térségében.

Véleményvezér

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo