Visszafogott kedvezményekkel készülnek a kereskedők

Jellemzően 5-15 százalékos kedvezményeket kínáló, a korábbiaknál kisebb kampányokkal megtámogatott Black Friday-ra lehet számítani idén – teszi közzé előzetes becslését az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál. Az idei karácsonyi szezont is bevezető leárazási időszak legnagyobb kihívása az alacsony fogyasztói kereslet, amelyet az online áruházak már az év közben az árrés fokozatos csökkentésével igyekeztek felpörgetni, kisebb mozgásteret hagyva az egyedi akciókra.

„Rendelésszámban az idei Black Friday összességében mintegy 10 százalékkal maradhat el a tavalyi szinttől, amit egy szintén 10 százalék körüli kosárérték-növekedés kompenzálhat – jelzi előre Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. – Nominálisan tehát körülbelül a tavalyi szint ismétlődésére számíthatunk.”

Milyen lesz az idei Fekete Péntek? (Fotó: Depositphotos)
Milyen lesz az idei Fekete Péntek? (Fotó: Depositphotos)

Nagyobb, 30 százalék feletti kedvezményeket várhatóan csak erősen limitált termékszámra hirdetnek majd a webáruházak. A népszerű termékek továbbra is az elektronikai és a napi fogyasztási cikkek (FMCG) lesznek, de ezen belül már inkább a kisebb háztartási gépek és a szépségápolási cikkek lesznek a húzótermékek. A korábbi évek toplistás árucikkei – mobiltelefonok, tévék, laptopok – egyre lejjebb csúsznak az eladási listákon, aminek elsődleges oka a komolyabb technológiai újdonságok hiánya ebben a körben.

A nagyobb online áruházak a Black Friday által keltett érdeklődést bevételeik növelése érdekében igyekeznek több napra is kiterjeszteni. Ennek hazai környezetben alkalmazott módja, hogy már a megelőző néhány pénteken is kitűzik a „Black Friday” cimkét. Idén a Black Friday november 24-ére esik, de sok helyen már 10-én és 17-én is hirdetnek akciókat. Még hatékonyabb eszköz a leértékelési hullám folytatása a Black Fridayt követő hétvégén, sőt, még hétfőn is, amivel az előző évek tapasztalatai szerint egy helyett négy napon is kiugró forgalmat lehet elérni.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo