A kényszervállalkozások és technikai vállalkozások nélküli célcsoport valóban a tevékenységéből akar megélni, embereket akar eltartani, s fejlődni is szeretne. Ezt elöljáróban muszáj leszögezni.

A statisztikai adatok mögötti valóság nagyon is küzdelmes. Az átlag kis- és középvállalkozás ugyanis egyik napról a másikra él. Többségük erősen forráshiányos, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nincsenek pénzügyi és vagyoni tartalékai, s ha egyre nehezebben megtermelt bevételeit vevői nem fizetik meg határidőben, vagy egy kibírható időintervallumban, akkor nagy bajba kerülhet. A likviditási spirál ijesztő gyakorisággal indul be közöttük. Az idén nyáron hihetetlen mértékben erősödött fel a nemfizetési hullám, egymást hozva irtózatos bajba a vállalkozók. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a gazdaság alsó régióiban általánossá váló fizetésképtelenség a gazdaság pangását jelzi. Magyarul. Nincs megrendelés, áll a piac, a megrendelések elmaradtak a várakozásoktól. Csodálkoztunk egy nagyot a nyári áfabefizetések drasztikus csökkenésén. Nem értettük, mi az oka, amikor a hivatalos jelentések szerint virágzik a gazdaság.)

A célcsoport általános jellemzői:

- Ők finanszírozzák a multik és az óriásvállalatok egy részét. A PTK szerinti fizetési határidő, melyet illik betartani (hacsak a felek ettől eltérően nem állapodnak meg), 8 banki munkanap. A multik, illetve a nagyvállalatok, a nagyáruház-láncok elég jelentős része azonban - nemzetközi üzleti gyakorlatukra hivatkozva - 60-90 napos fizetési határidőkkel dolgoznak. Ők diktálnak. A beszállítói pozícióban levő kicsi közben fizeti az általa kiállított számla áfáját. A nagyvállalat pedig a bankban fiaztatja a kicsi pénzét, magas kamatnyereségért.

- Ők finanszírozzák az államot. Például: a havi áfabefizetésre kötelezettek a befogadott számlák után fizetik az áfát, s nem a befolyt összegek után, a be nem hajtott pénzek után soha vissza nem kapják a befizetett áfát.

- Ők finanszírozzák az önkormányzatokat. A világ legigazságtalanabb adóját, az iparűzési adót könyörtelenül behajtják a forgalom után (nagyon keveseknek adatik meg, hogy elábé vagy továbbszámlázás címén csökkentsék az adóalapjukat). Átlagosan a nyereségüket nagyságrendekkel meghaladó abszolút összeget fizetnek ki az önkormányzatoknak pusztán azért, mert ott van a székhelyük.

- Hitelképtelenek, mert nincs fedezetük. Többszörös vagyoni fedezettel vehetnének fel banki hitelt akár forgóeszköz- akár beruházásfinanszírozásra. Csakhogy abból van a legkevesebb.

- Pályázatképtelenek, mert nem tudnak 40 százalékos versenyhátrányból versenyképesek lenni. A vissza nem térítendő támogatásokból megvalósított fejlesztések után nem igényelhetik vissza az áfát. Azonnal 25 százalékos bukta, az állam baksispénze. A pályázatírók a banki fedezetigazolások, az önrész-finanszírozók haszna viszi el a többit.

- Pályázatképtelenek, mert nem tudják az önerőt előteremteni, előfinanszírozni, többéves bankgaranciákat szerezni. Ez önmagáért beszél.

- Nem tudnak évek óta árat emelni, mert a fizetőképes kereslet nem ismeri el megnövekedett költségeiket.

- Nem fizetnek társasági adót, mert jellemzően nincs nyereségük.

- Fizetnek viszont erejüket és eredményességüket messze meghaladó mértékű adókat (forgalomtól, tevékenységtől függő, egyáltalán a létezés miatti adókat). Ilyen például a kulturális járulék, mely bizonyos szektorban dolgozó vállalkozásoktól a bruttó forgalom arányában azonnali 1 százalékos elvonás. Az iparűzési adó 2 százaléka mellett ez már összesen 3 százalék nyers, nyereségtől független sarc.

- Állandóan az adó eltitkolásának, adócsalásnak a gyanúja árnyékában élnek, a szabályozórendszert alkotók a visszaélőkhöz igazítva a kötelezettségeket, törvényeket, egyre növekvő bürokráciát zúdítanak a nyakukba, kötelező költségnövekedésekkel.

- Ha áraikban érvényesítenének minden szabályosan elszámolt költségterhet (béreket, közterheiket, az állóeszközök újratermelésének értékét), valamint az üzleti életben elismert, átlagos haszonkulcsot, hát még a tulajdonos munkaerejének piaci értékét, olyan magasak lennének az áraik, amit a fogyasztók fizetőképessége nem ismerne el. Emiatt évek óta nem növelik áraikat. A nemzetgazdasági mutatókban ez szintén pozitív, inflációcsökkentő hatással jelentkezik.

- 38-féle kötelezettséget teljesítenek évente, s egy-egy tevékenység speciális, különadókkal is sújtott.

- Törvény által előírt újabb és újabb kötelező költségeket kell kigazdálkodniuk (könyvvizsgálati díj, üzemorvosi díj, környezetterhelési díj, szakképzési hozzájárulás, k+f hozzájárulás stb.).

- Jövedelemként élik meg (például a taxisok) munkaeszközeik újratermelésének költségeit, s egyre lerobbantabb eszközparkkal próbálnak versenyképesek maradni. A beruházásokat ugyanis csak adózott pénzből tehetik meg. Valamint áraikban nem tudják érvényesíteni az újra-előállítási költségeket.

- Soha nem tudják üzleti terveiket követni, mert az állam állandóan változtatja működési feltételeiket. (Megváltoztatja egyik pillanatról a másikra az áfakulcsot 0-ról 25 százalékra, árfolyam-politikájával hirtelen 30 százalékos árfolyamveszteséget okoz az exportáló cégeknek stb.).

- Már szinte semmit nem vonhatnak le költségként. A reprezentációt, az autóhasználatot stb. büntetőadók terhelik. Kénytelenek kerülő, ügyeskedő, sokszor a törvényesség határait súroló megoldásokat találni valós költségeik valódi kifizetésére.

Emiatt rosszul alszanak.

A kkv-ról bővebben a Piac és Profit 2004. októberi és novemberi számaiban