Végre csökkenésnek indultak a lakásbiztosítások díjai

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tavaly megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 48 700 forint volt, ami 8 százalékos csökkenést jelent a 2022-ben tapasztalt 53 ezer forintos átlagos díjmértékhez képest.

2023-as lakásbiztosítási legek

Az Insura.hu statisztikáiban a legmagasabb éves lakásbiztosítási díj 320 ezer, a legalacsonyabb mindössze 4 ezer forint volt. A legnagyobb területű ingatlan nagysága közel 1000 négyzetméter volt, a legkisebb pedig 5 négyzetméter. A legidősebb online lakásbiztosítást kötő ügyfél életkora 84 év volt.

Népszerűek a kiegészítő biztosítások is

Tavaly a legnépszerűbb kiegészítő termékek a beázásból, a besurranó tolvajlásból, illetve a dugulásból fakadó károkat térítő szolgáltatások voltak, mindhárom termék megtalálható a megkötött szerződések egyharmadában. Szintén igen népszerű a családi balesetbiztosítás (28%), illetve a különleges üvegkárok biztosítása (27 százalék).

Előrejelzés 2024-re

„A lakásbiztosítási piac kiemelt eseménye lesz a márciusi lakásbiztosítási kampány, amelynek során az ügyfelek a szerződésük évfordulójának időpontjától függetlenül is felmondhatják majd meglévő szerződésüket – hangsúlyozta dr. Kozma Gábor, az Insura vezérigazgatója. – Mindez tovább erősíti majd a már 2023-ban is aktívabbá vált piaci versenyt, melynek eredményeként éves szinten – a fedezeti kör bővülése mellett is - további 5-8 százalékkal mérséklődő lakásbiztosítási átlagdíjakra számíthatunk.”

Véleményvezér

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell

Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell 

A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo