"Van, akinek gond bekapcsolni a számítógépet"

Ameddig a lakosság megfelelő oktatás hiányában nem tudja használni az e-rendszereket, addig nincs sok értelme azok kiépítésének.

Az első Nemzeti Fejlesztési Terv során létrehozott e-önkormányzati rendszerek szigetszerűen jöttek létre, így nem alakulhatott ki egy közös integrált rendszer - jelentette ki Somogyi Tamás, a Synergon Informatikai Nyrt. üzletág-igazgatója az "A közigazgatás informatikai modernizációjának lehetőségei" című előadásán. Szerinte ahány szállító, annyi megoldás működik az országban, így egyelőre nincsen egy konrolált, jól átlátható informatikai rendszer. Hogy ez megvalósulhasson, arra is szükség van, hogy a szakmai oldal is megtalálja a közös nevezőt, márpedig ez egyelőre hiányzik - jelentette ki a szakember. A megoldáshoz szerinte mindenképpen szükség van az állam és a szakma közötti kommunikáció élénkítésére is.

Ugyancsak problémát okoz, hogy a kormányzat nem fordít kellő hangsúlyt sem az állampolgárok, sem a közalkalmazottak ilyen irányú oktatására. Márpedig ha ez kimarad, akkor felmerül a kérdés, hogy van-e értelme az e-rendszerek kiépítésének, hiszen nem lesz majd aki tudja majd használni őket - mondta Somogyi Tamás.

Hogyan kapcsoljuk be a gépet?

Synergon üzletág-igazgatója szerint egyfajta kulturális váltásra is szükség lenne, mert bár egyre több helyen elérhető a szélessáv Magyarországon, sokan egyszerűen "nem hajlandóak használni a rendszereket". Ez arra is visszavezethető, hogy néhány kistérségben az is problémát okoz a lakosságnak, hogy "hogyan kapcsolja be a számítógépet". Ez véleménye szerint a kormányzat és a szállítók közös felelőssége, így tenni is együtt lehet ellene.

A hátrányos gazdasági helyzetben lévő területeken az is gondot okoz, hogy a rendszert üzemeltető intézetnek nemcsak a kiépítés kerül pénzbe, hanem a fenntartás is. Márpedig ilyen célra nem lehet pályázati úton támogatáshoz jutni, ezt a költséget az intézeteknek egyelőre ki kell termelniük - mondta a Synergon Informatikai Nyrt. üzletágigazgatója.

Vissza az E-Magyarország konferencia programjára.

Véleményvezér

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo