A hazai baromfi-vágóhidaknak az idei első félévben 6 milliárd forintos veszteségük keletkezett, s mivel a baromfiágazat tartalékai teljesen kimerültek, a krízis túlélésére nem rendelkezik elegendő saját forrással. E válság fő oka az volt, hogy míg a termelés költségei az elmúlt években jelentősen növekedtek, a felvásárlási ár kényszerűen csökkent. Ebben az ördögi spirálban a szárnyashús-termelők és -feldolgozók nem tudják érvényesíteni érdekeiket, mert a kiskereskedelem szerkezetének átrendeződése miatt a kereskedelmi értékesítés szereplővel szemben kiszolgáltatott helyzetbe kerültek.

Továbbá a magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem döntő hányada a nagy alapterületű, néhány tulajdonosi csoport kezében koncentrálódó üzlethálózatokban összpontosul. Míg 1993-ban az élelmiszer-kereskedelemben működő vállalkozások 82%-át a 100 m2 alatti üzletek tették ki, az összforgalomból való részesedésük már ekkor is csak 39% volt, mely 1995-re 30%-ra olvadt. Öt év alatt több mint 30 új hipermarket létesült s ezek az élelmiszer- és napicikk-kiskereskedelem forgalmának több mint felét (54%) bonyolítják le.

E koncentráció révén, a kereskedelmi láncok piaci alkuereje meghatározó: így a piacra jutás szabályozása és befolyásolása az új multinacionális szereplők privilégiuma lett. Mivel a piac szereplői között továbbra is éles verseny folyik a piaci részesedés és a forgalom növeléséért, a termelőkkel szemben egyre agresszívabban, diktatórikusabban lépnek fel. A baromfitermelő és a kereskedő egyenlő pozíciója a múlté: ahhoz, hogy a termelővel egyáltalán szóba álljon az áruházlánc, a beszállítóknak vállalniuk kell a különféle jogcímen követelt súlyos visszatérítéseket.

A kereskedelmi koncentráció továbbá egy kis vagy közepes cég számára önállósága teljes feladásához vezetett: gyártókapacitását egy lánc teljes egészében le tudja foglalni, így többi piaci kapcsolata elhal. Ezzel párhuzamosan a közeljövőben várhatóan nő a beszerzés/logisztika informatizáltsága, és a kereskedelmi láncok elvárják beszállítóiktól, hogy azok saját költségükön ruházzanak be informatikai megoldásokba, így tolva át adminisztratív költségeiket is a termelőkre.

A beszállítók kiszolgáltatottságát jól mutatják a következők: belistázási díj, polcpénz, „merchandising díj”, „marketing hozzájárulás”, valamint a forgalmazott mennyiség után fizetendő jutalék, bónuszok, listán tartási díj, központi ügyintézési jutalék. Mindez azt mutatja, hogy a kereskedelmi verseny „költségeit” a kiskereskedôk a termelőkre hárítják, és már velük fizettetik ki a pozícióharc költségeit is. Ezen felül a kereskedők az általuk megtervezett akciók költségeinek nagy részét is termelőikre terhelik: egy-egy akció során 10-12%-os árengedményt kérnek a beszállítóktól, emellett promóciós hozzájárulást és például hűtőgondolák bérlésének, vagy éppen a kóstoltatás költségeinek a fedezését is elvárják. Emiatt a termelők árrése gyakorlatilag olyan csekély mértékűre zsugorodott, hogy termelésük ráfizetéses lett.

A fizetési feltételek szintén komoly követelmények elé állítják a beszállítókat, ugyanis az áruházak készletforgási sebessége napokban, míg fizetési határidejük hónapokban (akár 40-60 nap) mérhető. Erre a periódusra a beszállító kamatmentes kereskedelmi hitelt nyújtva finanszírozza az áruházakat. Ebből következik, hogy az igen komoly tőkeerővel nem rendelkező vállalkozások képtelenek a leszállított árut ilyen hosszú ideig meghitelezni, és tönkremennek.

Az élesedő árverseny következtében a hipermarketek egy része kész a „kompromisszumokra” is a minőség tekintetében. Ez már nemcsak a magas követelményeket teljesítő, legálisan adózó nagy termelők számára teremt szinte vállalhatatlan versengést, hanem a fogyasztók számára is hátrányos, hiszen pénzükért bizonytalanabb minőségű terméket vásárolhatnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hipermarketek minőségelvárásaiban nem szerepel a termékek eredete és nyomonkövethetősége mint szempont, egyáltalán nem jellemző a teljes ellátási lánccal kapcsolatos minőségi elvárások következetes alkalmazása. Azaz: a hipermarketek magatartása az mutatja, hogy elsősorban az árak leszorításában, profitjuk növelésében érdekeltek, a biztonságos, magas minőségű termékek forgalmazása nem a fő szempont - ez a tény pedig már nem csak a kereskedők–beszállítók ügye, hanem a hatóságokra tartozik.

Az elmúlt 12 hónapban az árcsökkenés legnagyobb vesztesei a termelők, feldolgozók voltak. Emellett az exporttámogatások elmaradása és a romló külpiaci kondíciók miatt az a túlkínálat is gondot jelentett, amelyet a belföldön ragadt nagy mennyiségű baromfihús okozott. A magyar kereskedelem számára az egyre szélesebb körben felbukkanó nehezen ellenőrizhető forrásból származó, dömpingáron értékesített szárnyashús is növekvő problémát okoz. A baromfivertikum támogatottsági helyzete ezért súlyos. Miközben termelőink külföldi versenytársai 10-30% exporttámogatást élveznek saját kormányaiktól, Magyarországon nincs ilyen arányú támogatás.

A válság olyan mezőgazdasági termékpályát érint, amelynek nemzetgazdasági súlya évről-évre növekszik. A magyarországi szárnyashús-fogyasztás 2000-ben 34,4 kg volt, mely 6 kg-mal meghaladja a sertéshús azonos mutatóját és 48%-át teszi ki az összes húsfogyasztásnak. E fogyasztási mutató több mint az EU átlaga és egy szinten van a legtöbb szárnyashúst fogyasztó EU-országokéval.

A baromfivertikum krízise komoly veszélyt jelent a nemzetgazdaság számára is. Az ágazat realizált devizabevétele az elmúlt években 400 millió USD volt, ami az első helyet jelenti az agrárágazatok között. Az export háromnegyed része az Európai Unió igényes és fizetőképes fogyasztóinak asztalára kerül. Az európai piacokon a magyar baromfitermelők egyedülállóan széles termékskálával dolgoznak, hiszen mind a négy fő szárnyasfélét nagy mennyiségben állítják elő. Közelgő EU-csatlakozásunk szempontjából kiemelkedő jelentőségű a tény, hogy az EU-Bizottság az újonnan csatlakozó országok közül 2008-ig egyedül Magyarországon számol olyan termelésnövekedéssel, amely az Európai Unió baromfiágazatának exportjához is jelentősen hozzájárul. A baromfiágazat exportkapacitása és így nemzetgazdasági jelentősége tehát mind a csatlakozás előtt, mind azt követően egyedülálló, így korántsem közömbös, hogy talál-e kiutat a jelenlegi súlyos krízisből.


A teljes tanulmány részei az alábbi sorokra kattintva letölthetőek!

- Címlap
- Tartalom
- Vezetői összefoglaló
- Belső piac
- EU
- Magyar modell
- Melléklet 1
- Melléklet 2
- Melléklet 3