Az év első négy hónapjában a termelés 16,4%-kal emelkedett 2003 azonos időszakához viszonyítva. Szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva a termelés áprilisban 1,1%-kal haladta meg a márciusit.
A legnagyobb építőipari alágazat, a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése az előző évi jelentős visszaesést követően áprilisban 10,9%-kal, évkezdettől 26,0%-kal emelkedett. Az épületgépészeti szerelés termelése 7,4%-kal, a befejező építésé 11,0%-kal nőtt. Áprilisban mind az épületek, mind az egyéb építmények termelése magasabb volt az egy évvel korábbinál (12,1, illetve 7,7%-kal). 2004 első négy hónapjában mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett (az épületeké 11,3%-kal, az egyéb építményeké 26,3%-kal).
A legalább öt főt foglalkoztató szervezetek termelése január–áprilisban valamennyi régióban növekedett. Legnagyobb mértékben a közép-magyarországi és az észak-magyarországi székhelyű szervezetek termelése nőtt (28,5, illetve 22,7%-kal).
Az építőipari vállalkozások áprilisban több mint kétszer nagyobb volumenű új szerződést kötöttek, mint egy évvel korábban. Ezen belül az épületek építésére kötött új szerződések volumene 34,3%-kal, az egyéb építményeké – az egy évvel korábbi nagyarányú visszaesés után – csaknem háromszorosára emelkedett. A hó végi szerződésállomány volumene kismértékben, 0,5%-kal magasabb a 2003. áprilisinál, ezen belül az épületeké 18,1%-kal csökkent, az egyéb építményeké 12,8%-kal emelkedett.
2003 áprilisához képest az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 4,2%-kal, ezen belül a szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének árai 4,5%-kal emelkedtek. Az építőipari árak az előző havival azonos szinten voltak.
Újra lendületben az építőipar
Az építőipari termelés volumene 2004 áprilisában kiigazítatlan adatok alapján és munkanaptényezővel kiigazítva egyaránt 10,3%-kal volt magasabb az egy évvel korábbi alacsony bázisnál - tette közzé a KSH.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.