Újra lehet majd folyadékot felvinni a repülőkre

A repülőgépek fedélzetére vihető folyadékmennyiség korlátozásának jelentős enyhítésére készül a brit kormány. Mark Harper közlekedési miniszter bejelentése szerint a brit repülőtereknek 2024 nyaráig kell felkészülniük a biztonsági eljárások módosítására.

A merénylőjelöltek a United Airlines, az American Airlines és az Air Canada légitársaságok hét, a londoni Heathrow repülőtérről Chicagóba, New Yorkba, San Franciscóba, Washingtonba, Torontóba és Montrealba induló járatát akarták az Atlanti-óceán felett felrobbantani 2006 augusztusában. A brit elhárítás (MI5) által leleplezett tervek között egyszerre két chicagói járat felrobbantása szerepelt.

A merényletsorozat kitervelői hő hatására robbanásszerűen lebomló hidrogén-peroxidot akartak a repülőgépek fedélzetére csempészni üdítőitalos vagy szájvizes palackokban.

A repülőgépeket, amelyeken összesen több mint 1500-an utaztak, úgy választották ki, hogy egyszerre legyenek a levegőben, így az első robbantások után a többi kiszemelt gép indulását már nem lehetett volna megakadályozni. (MTI)

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo