„A magyar felsőoktatás előtt álló legfontosabb felismerés, hogy a rendszer már nem növekedési, hanem alkalmazkodási pályán mozog. A jövő kérdése nem az, hogyan bővítsük a kapacitásokat, hanem az, hogyan használjuk fel hatékonyabban a már rendelkezésre álló erőforrásokat” – emeli ki Siti Johanna, a BDO Corporate Finance stratégiai tanácsadás üzletágvezetője.

Nemzetközi példák: differenciált egyetemtípusok

A nemzetközi példák azt mutatják, hogy a sikeres felsőoktatási rendszerek nem egységes struktúrában működnek, hanem tudatosan kialakított, egyedi fókusszal rendelkező intézmények hálózataként – ezzel egyértelműbbé téve az egyetemek közötti munkamegosztást és a teljesítményelvárásokat is. A kutatóegyetemek a tudományos kiválóságra és a nemzetközi versenyképességre koncentrálnak, a regionális tudásközpontok a helyi munkaerőpiac és a társadalmi mobilitás támogatását szolgálják, míg az alkalmazott tudományokra épülő intézmények elsősorban az ipari és vállalati igények kiszolgálására koncentrálnak, gyakorlatorientált képzésekkel.

Az egyetemi finanszírozás kialakításakor érdemes szakítani a hallgatói létszámra épülő modellel, és három, egymást kiegészítő pillérre építeni. Az első pillér az alapfinanszírozás, amely az intézmény fix költségeinek fedezetét biztosítja. A második pillér a volumenalapú finanszírozás, ami a hallgatói létszámhoz kötött forrásallokáción keresztül valósul meg, mint keresletérzékeny komponens. A harmadik pillér a teljesítményalapú finanszírozás, ami az intézmény által létrehozott output minőségét ösztönzi. Természetesen ezen pillérek az egyes egyetemtípusok profilja tükrében más és más arányban alkalmazandók.