Négy szereplőn is múlik, hogy mennyit lát a fiatal a világból

Ha a probléma egyik gyökere az, hogy a fiatalok túl kevés pályát és valódi munkakörnyezetet ismernek, a megoldással sem lehet a felsőoktatási jelentkezésig várni. Az EJMSZ szerint a pályaorientáció közös feladat. A szülő, az iskola, a vállalatok és a szakmai szervezetek más-más módon képesek tágítani azt a világot, amelyet a diákok közelebbről megismerhetnek.

Az EJMSZ úgy látja, hogy a szülő elsősorban azzal segíthet, ha nem a gyermek helyett próbálja kiválasztani a „biztos” szakmát, hanem támogatja a felfedezés örömét. A „mi szeretnél lenni?” kérdés mellett érdemes arról is beszélgetni a fiatalokkal, hogy milyen problémákat szeretnek megoldani, milyen feladatokban érzik magukat jónak, milyen témák keltik fel a kíváncsiságukat. A bizonytalanság 15–16 éves korban természetes, ezért időt és lehetőséget kell adni a tájékozódásra.

A családi támogatás mellett az iskolának is kulcsszerepe van abban, hogy a diák ne csak szakmanevekkel, hanem valós lehetőségekkel találkozzon. Az EJMSZ szerint a pályaorientáció akkor igazán hatékony, ha tematikus napok helyett valódi szakemberekkel való találkozásokra koncentrál, projektfeladatokat, üzem- és laborlátogatásokat, valamint a megszerzett tudás gyakorlati alkalmazását jelenti. Az iskola viszont önmagában képtelen megmutatni, hogyan dolgozik a mérnök a mindennapokban. Emiatt a vállalatoknak is érdemes már jóval a diplomások toborzása előtt kapcsolatba kerülniük a fiatalokkal. A céglátogatások, a mérnökökkel folytatott őszinte beszélgetések vagy a valódi fejlesztési feladatok bemutatása kézzelfoghatóvá teheti azt, amire a szakot bemutató leírás nem képes. A mérnök-utánpótlás megoldása semmiképpen sem pusztán HR-kérdés, hanem az ipar és az oktatás közös ügye.