Történelmi csúcson a magyar fiatalok pénzügyi hangulata

Miközben a fiatalok pénzügyi hangulata történelmi csúcson van, a tényleges pénzügyi biztonságuk ennél jóval törékenyebb: a K&H ifjúsági index 2026 évi második negyedéves eredményei szerint mindössze 20 százalékuk rendelkezik legalább fél évre elegendő megtakarítással.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A pénzügyi ellenállóképességben jelentős különbségek láthatók az egyes csoportok között. A második negyedévben a megtakarítással rendelkező férfiak 44 százaléka tudna legalább fél évig megélni jövedelem nélkül, míg a nőknél mindössze 25 százalék ez az arány – így jön ki az átlagos 35 százalék. Az első negyedévben 45, illetve 20 százalék volt a két érték, vagyis a nemek közötti különbség valamelyest mérséklődött, de továbbra is számottevő. A második negyedéves eredmények szerint életkor alapján is erős eltérés mutatkozik: a 26–29 éves megtakarítók 48 százaléka, a 19–25 éveseknek viszont csak 29 százaléka rendelkezik legalább fél évre elegendő tartalékkal, ami szorosan összefügg a keresőképesség megváltozásával a két korcsoport között – előbbiek ugyanis több, mint kétszer akkora megtakarítással rendelkeznek átlagosan, mint a fiatalabbak (1,6 millió vs. 700 ezer Ft).

K&H ifjúsági index

A 19-29 éves fiatalok elégedettségét és jövőbeli várakozásait – többek között a lakhatással, munkával, előrelépési lehetőségekkel, oktatással, egészséggel, családdal kapcsolatban – vizsgálja a K&H ifjúsági index, amely a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére készült. A minta összetétele reprezentálja a magyarországi 19-29 éves városi lakosság összetételét nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, gazdasági aktivitás alapján. A felmérésben 300 fő vett részt, a hibahatár maximuma +/- 5,7 százalék. Az adatfelvétel 2026. május 4. és 19. között történt.

 

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo