Tombol a pesszimizmus a kereskedőknél és az építőipari cégeknél

A GKI konjunktúraindexe májusban ugyan emelkedett áprilishoz képest, de így sem érte el márciusi szintjét. Ezen belül az üzleti várakozások májusi javulásuk ellenére ugyancsak rosszabbak maradtak a márciusinál. A fogyasztói várakozások pedig áprilishoz képest is romlottak májusban. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint azonban a tavaly őszi mélyponthoz képest a cégvilág és a lakosság is kevésbé pesszimista. Májusban a foglalkoztatási helyzet megítélése a cégek és a lakosság körében is tovább javult, az áremelési törekvés lanyhulása viszont megállt.

Az üzleti szférán belül májusban az építőipar kivételével minden ágazat várakozásai kisebb-nagyobb mértékben javultak. Az ipari bizalmi index az áprilisi jelentős csökkenés után visszaemelkedett márciusi szintjére. Jobb lett az elmúlt időszaki termelés, a rendelésállomány és a készletek megítélése, kedvezőbbé váltak a termelési kilátások. Csak az exportrendelésekről alkotott vélemény romlott kissé.

Az építőipari termelők hangulata májusban érezhetően rosszabb lett: utoljára 2020 tavaszán, a Covid-járvány időszakában volt a mostaninál kedvezőtlenebb. Áprilishoz képest a mélyépítők kilátásai ugyan javultak, de a magasépítőké romlottak.

Az építőipar egészében az előző háromhavi termeléssel való elégedettség hibahatáron belül javult, a rendelésállományok értékelése viszont lényegesen romlott. A kereskedelmi bizalmi index ugyan kéthavi csökkenés után májusban nyolchavi csúcsára emelkedett, de az építőipar után továbbra is ez az ágazat messze a legpesszimistább.  Az eladási pozíció megítélése közepes, a rendelésállományé jelentősen javult, s a készletekről alkotott vélemény is kissé kedvezőbb lett. A szolgáltatói bizalmi index májusban kissé emelkedett, ami az általános üzletmenet és a forgalmi várakozások javuló megítélésének köszönhető.

Májusban a vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága már hetedik hónapja erősödött, s bár egy-egy hónap javulása minimális, a bővítést tervező cégek aránya már harmadik hónapja ismét magasabb a csökkentést tervezőknél. Az egyetlen kivétel az építőipar, ahol ráadásul májusban tovább romlott a foglalkoztatási hajlandóság. Májusban kissé csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Ebben a hónapban az üzleti szférában megállt az áremelési törekvés fél éve tartó jelentős fékeződése. Leginkább a kereskedelemben erősödött az áremelési szándék, ez azonban így is sokkal kisebb a korábbinál.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo