Több mint 10 százalékkal növelte tavaly a NATO védelmi kiadásait

Már érzékelhető annak a hatása, hogy az amerikai kongresszus nem fogadta még el az Ukrajnának nyújtandó, 61 milliárd dolláros katonai támogatást, de számítok rá, hogy képes lesz döntést hozni, mert ha hagyjuk, hogy az orosz elnök győzzön, az nem csak Ukrajna számára, hanem ránk nézve is veszélyes lesz - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.

Felhívta a figyelmet, hogy a NATO erőssége az Egyesült Államok és Európa együttműködése, ezért is nem szabad olyan utat követni, amely azt jelzi, Európát katonai értelemben el lehet választani Észak-Amerikától. Emlékeztetett, hogy a NATO védelmi kiadásainak 80 százaléka a nem uniós NATO-szövetségesektől származik.

Ami a nukleáris fegyvereket illeti, Stoltenberg szerint a NATO rendelkezik hatékony nukleáris elrettentő erővel. "Ez a végső elrettentő eszközünk, és továbbra is gondoskodnunk kell arról, hogy biztonságos és hatékony maradjon" - szögezte le a NATO-főtitkár. (MTI)

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo