Tanácstalanság az USA-ban, akkor most merre is megy a gazdaság

Az elmúlt hónapokat a vámok veszélyeinek témája uralta az USA-ban. Érkeznek azonban a reáladatok, amelyek viszont nagyon vegyes képet mutatnak. Az atlantai Fed GDPNow számítása szerint nagy GDP emelkedés előtt áll az USA.

Az eddig megjelent adatok alapján valamivel 2 százalék fölött áll a becslés. Persze ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a néhány héttel ezelőtti változások – pl. Liberation Day – hatásai nagy valószínűséggel még nem, vagy csak limitáltan jelennek meg a számításban.

Aktuális amerikai GDP becslés a második negyedévre

Forrás: Federal Reserve Bank of Atlanta

A bizonytalanság oka a természetes tehetetlenség. Az adatgyűjtés, majd azok feldolgozása is időt vesz igénybe. Így a valóságról a kép csak hetekkel, hónapokkal később jelenik meg, s épül be a modellbe. Szóval most még lehet örülni, de jelentős kockázata van annak, hogy a GDP becslés később romlani fog. Hiszen a vámok ceteris paribus jelentősen emelkedtek és ezeknek az inflációt emelő, a GDP-re nézve pedig csökkentő hatásuk van.

A másik ábra nem ilyen szép. Az elmúlt években a jövedelmek és az ingatlanok ára, illetve azok fenntartási költsége jelentősen szétvált.

Az atlantai Fed ingatlan megfizethetőségi indexe és a medián bérek

Forrás: Federal Reserve Bank of Atlanta

Az ábrán jól látható, hogy az otthonok megfizethetősége nagyot romlott az elmúlt években. A megfizethetőség nem csak az ingatlan árat jelenti, hanem a hitelköltséget, a biztosítási díjat, az egyéb helyi adókat is magában foglalja. A módszertan szerint pedig az ezek kifizetéséhez szükséges jövedelmet számítja az atlantai Fed, méghozzá úgy, hogy a jövedelem 30 százalékánál ne legyen magasabb a felsorolt költségek összege. Különben nem csak az ingatlanárak emelkedtek meg a 2021 áprilisi 300 ezer dollárról (medián otthon ár) közel 400 ezer dollárra, hanem a kamatok és a biztosítási díjak is nagyot emelkedtek. Sőt, sok államban a helyi adók is nagyot nőttek. Így a saját otthon megfizethetőségi rése a négy évvel ezelőtti 0 százalékról, mostanra cirka 50 százalékra emelkedett. Ez is vörös lámpa.

Persze azt azért érdemes megjegyezni, hogy ettől függetlenül és ennek ellenére a részvénypiacok azért elég nagyot tudtak emelkedni. Viszont minél több a negatív jelzés, érdemes annál óvatosabbnak lenni. (Erstemarket)

Véleményvezér

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.
Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen

Elbukott Trumpnak az a követelése, hogy teljes jogi mentességet élvezhessen 

Nem jött össze Trumpnak a korlátlan hatalom igénye.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo