Szokatlan ügyben támadta meg az EU-t a magyar miniszter

Az agrárminiszter a magyar és spanyol méztermelők brüsszeli tüntetésén bírálta élesen az EU központi mézpolitikáját.

Az európai mézpolitika teljességgel tarthatatlan, hiszen nem nyújt elegendő védelmet a laboratóriumi körülmények között létrehozott, főként Ázsiából érkező műmézekkel szemben, ezzel teljesen tönkreteszi az európai mézpiacot és a méztermelőket - jelentette ki Nagy István.

Az agrárminiszter szerint az Európai Bizottságnak újra kell nyitnia a mézirányelvről szóló dossziéját, ugyanis sokkal szigorúbban meg kell határozni, és a mézesüvegeken feltüntetni a méz eredetét. Meg kell nevezni, hogy mely országból származik a termék, és milyen arányokban tartalmaz európai és más eredetű mézet.

Fotó: Flickr/Jenny Konrad

Elmondta, a méhészek brüsszeli tüntetése hozzájárul ahhoz, hogy az uniós tagországok miniszterei az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások során védeni tudják a beporzókat, és az európai méz minőségét. Az európai méhészek is szigorú eredetvizsgálatot, a címkézés és európai védjegyek révén pedig nyomon követhetőséget szeretnének az európai eredetű méznek - közölte.

Kicsi, de fontos ágazat

Nagy István kiemelte: a méhészet kis ágazat, ugyanakkor stratégiai ágazatról van szó, hiszen a méhek beporzó tevékenységétől függ, hogy megfelelő mennyiségű étel van-e az asztalokon. Ha a méhészek tönkremennek, nincsenek méhek, nincs beporzás, az élelmiszerek kétharmada eltűnik az áruházak polcairól - figyelmeztetett.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo