A két szakminiszter, a nagy cseh energetikai cégek – a Cepro és a Transpetrol képviselői jelenlétében – megvitatták, hogy milyen feltételek mellett, milyen időrendben lehetne megtenni az ehhez szükséges következő lépéseket.
Fotó: DepositPhotos.com
Karel Havlícek tájékoztatta Denisa Sakovát, hogy Csehország készen áll arra is, hogy szakértői bizottságot állítson fel, amely megvizsgálná a Barátság kőolajvezeték jelenlegi állapotát Ukrajnában.
A miniszter kedden Brüsszelben úgy vélte: Ukrajnának engedélyeznie kellene egy európai szakértői csoport látogatását a helyszínen. Csehország kész olyan szakértői csoport felállítására, amely képes lenne a helyzet megítélésére. Az európai partnerek reakciója a kezdeményezésre pozitív volt – tette hozzá.
A Barátság vezeték ukrajnai része, amelyen keresztül orosz kőolaj folyik Szlovákiába és Magyarországra, az orosz támadások következtében megsérült, és január 27-e óta nem üzemel.
Ukrajna elfogadta az Európai Unió ajánlatát, hogy szakértőkkel és pénzügyileg is hozzájárul a vezeték újbóli üzembe helyezéséhez. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy a kőolajvezeték javítási munkálatai a végéhez közelednek. Szerinte a vezeték egy-másfél hónapon belül újra működőképes lehet.