Az állami szerepvállalás hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarország igazi "filmgyárrá" váljon, hiszen eddig is minden rendelkezésre állt, kivéve a forgatáshoz elengedhetetlen stúdiókapacitást és a beruházásokhoz szükséges tőkét - állítja Sipos Kornél producer, a Laurinfilm vezetője, aki olyan filmek készítésében vett részt, mint az Underworld, az Én, a kém vagy a Boldog születésnapot.

- Szeptember végén, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által megrendezett Verseny és együttműködés a filmiparban című konferencián felszólalt a Magyar Fejlesztési Bank fejlesztésekért felelős vezérigazgató-helyettese, Aladics Sándor. Szerinte kétszáz-nyolcszáz filmes cég kaphat állami finanszírozású hitelt a következő két évben. A filmes szakma ilyen nagy számban érintett?

- Ennyien szerintem nem lesznek. Bár valószínűleg mindenki, aki hitelképes, kapva kap a lehetőségen, de a végén legfeljebb tíz-húsz erős filmgyártó cég marad. A televíziós piac más: ha egy vállalkozásnak szerződése van több műsorra, akkor érdemes beruháznia technikai eszközökbe. A filmeseknél ez nem így működik, hiszen nem tudni, mikor lesz a következő megbízás, megrendelés, ezért ők bérlik a technikai felszerelést. A kölcsönzéssel foglalkozó cégekkel együtt az MFB hitele körülbelül hetven-száz céget érinthet, habár a televíziós produkciók piacán ennél több, akár kétszáz vállalkozás is megélhet.

- A gyorsított értékleírás kevesebbeket érinthet, hiszen nem sok filmes vállalkozásnak van milliárdos beruházásra tőkéje.

- A gyorsított amortizáció elsősorban a sok adót fizető cégeket érinti, ilyen ma a magyar filmiparban nincs, de van a kereskedelmi televíziózásban. Azok a cégek viszont, amelyek ki tudják használni ezt a kedvezményt, ha így döntenek, filmipari fejlesztésekbe foghatnak.

#page#

- Így a magyar filmek gyártása is lendületet kaphat?

- Az állami szerepvállalás javulását egyelőre a filmgyártók érzik: a magyar filmipar, köszöni szépen, jól van. Ugyanezt viszont nem tudom elmondani a magyar filmről. A támogatási rendszer kaotikus. Filmkészítésre lehet pályázni a Magyar Mozgókép Közalapítványnál, a Magyar Történeti Filmalapítványnál, a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál és az Országos Rádió- és Televízió Testületnél. Ahhoz, hogy egy film financiális háttere meglegyen, különböző intézményekhez tartozó kuratóriumi tagok tetszést kell elnyernie egy-egy pályázatnak. Tehát arról, hogy egy film támogatható-e, körülbelül hetven ember dönt, ha összeadjuk az összes szakkuratóriumi, kollégiumi, nagykuratóriumi tagok számát. Ez nonszensz. A beadott pályázatokat a magukat "megrendelőnek" képzelőknek - azaz a különböző intézmények kurátorainak - az ízléséhez igazítjuk, így akár minden alkalommal egy-egy új szinopszist kell beadnunk.

- De hát a kurátor nem megrendelő, nem?

- Nem az, de a kuratóriumi tagok azt gondolják, hogy ők tanácsot adhatnak abban, hogy egy filmnek, mondjuk, milyen legyen a vége.

- Ez azt jelenti, hogy például azt kérik a pályázótól, írja át a film végét?

- Igen, pontosan, dramaturgiai tanácsot adnak. Ez a pályázati rendszer úgy rossz, ahogy van. Mindehhez hozzájárul még, hogy a támogatások utólagos finanszírozásúak, ami azt jelenti, hogy nagyon nehéz likvid eszközként felhasználni őket.

- Nem lehet erre hitelt kapni?

- Lehet, de a bankok az állami garanciavállalásnak csak a hatvan-hetven százalékát finanszírozzák. Ugyanakkor áfát is kell fizetni. Így a magyar filmnek sem a támogatási rendszere, sem a finanszírozhatósága nincs azon a szinten, ami elvárható lenne. A reformmal pedig azért nem foglalkozik senki, mert a politika szerint konszenzus van: a támogató intézmények tartják a kapcsolatot a szakmai képviseletekkel, az egyetlen probléma a pénz. Az én megítélésem szerint ideológiai és közigazgatási reformra is szükség van. A kuratóriumi tagok egy korábbi rendszer struktúrájából jöttek: a Magyar Mozgókép Közalapítvány huszonhét alapítója alapjában véve alkotó, nem gazdasági alapon ítélnek.

A teljes cikk a Piac és Profit októberi számában.