Pontosabban: azok a vállalkozók, akik egy éven át sikeresen használták a félmilliótól ötmillióig terjedő kártya-limitüket immár ennek a dupláját is igényelhetik. Krisán László, a konstrukciót koordináló KA-VOSZ Rt. vezérigazgatója az esemény kapcsán tartott sajtótájékoztatón ugyanakkor felhívta a gazdálkodók figyelmét, hogy a megfelelő, két-három éves banki múlttal rendelkezők az emelés előtti összeg duplájánál nagyobb összegért – de maximum tízmillió forintért – is folyamodhatnak. A közreműködők köre is lényegesen bővült júliusban, miután az OTP Bank, a Postabank és a Magyar Külkereskedelmi Bank mellett már a Volksbank és a Takarékbank is a hálózat tagjává vált, így további 700 fiókban vált elérhetővé a konstrukció. A magasabb összegű kártyát igénylőknek ezek után is 20 százalékos, negyedévenkénti törlesztési kötelezettségük van, a hitelek biztosítását a vállalkozások tulajdonosainak személyi garanciája, és a Hitelgarancia Rt. készfizető kezességvállalása adja. A kártya igénylésekor illetve a szerződés megkötésekor az összegtől függő kártyadíjat és garanciadíjat kell fizetniük a cégeknek, utóbbi 50 százalékát továbbra is állami támogatás fedezi. A KA-VOSZ Rt. az év hátralevő felében több újdonságot is be szeretne vezetni. Az egyik ilyen újítás a bankközi adóslista kiegészítőjeként felállított, a Széchenyi Kártya programban résztvevő vállalkozók adós-nyilvántartási rendszere. Ez árnyaltabb információkat nyújtana a rendszer stabilitása végett, bár a rossz hitelek eddig nem okoztak gondokat: Krisán László elmondása szerint az elmúlt egy évben a több mint 17 ezer igénylő közül csupán 37 vállalkozó nem fizette vissza tartozását. A KA-VOSZ Rt. tovább egy belső platformon megvalósuló elektronikus piacteret is tervez létrehozni a kártyával rendelkező vállalkozók számára.
Széchenyi kártya: tízmillióra nőtt a hitelkeret
Július elsejével ötről tízmillió forintra nőtt a Széchenyi Kártya hitelplafonja, így már 6, 7, 8, 9 és 10 milliós kártyákat is igényelni lehet.
Mi történik, ha egy vállalatnak már nemcsak a munkaerő, az energia vagy a finanszírozás elérhetőségével, hanem a víz tartós hiányával is számolnia kell? Ki fizeti meg az alkalmazkodás árát?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
Véleményvezér
Többé nem lehet csak úgy titkolni a fizetéseket: a kis cégeknek is lépniük kell
A legtöbb kkv-vezető úgy legyint a bértranszparenciára, mint valami multis adminisztrációra, ami majd valahol 100 főtől kezdődik.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja
Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült
Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.