„Leszakadni látszik a kiskereskedelem a foglalkoztatásban és a bruttó hozzáadott értékben a szolgáltatásokon belül. A szolgáltatások egészében a foglalkoztatottak számának bővülését a covid időszak egyértelműen megakasztotta, de egy gyors visszapattanás után visszatért a korábbi trend. A kiskereskedelemben viszont a coviddal elnyújtottabb lemorzsolódás indult meg, ami pont az inflációs hullám tetején tört meg egy időre, de a kereslet csökkenése miatti intenzívebb boltbezárási hullámmal a foglalkoztatottak száma is meredeken csökkent a szektorban” – mondta az MBH Bank elemzője.
A 2025 közepén történt kisebb bővülés után tavaly év végétől ismét meredeken csökkenni kezdett a kiskereskedelemben foglalkoztatottak száma. Ráadásul az ágazatnak kihívást jelent a fiatal munkavállalók toborzása is: a 24 év alatti munkaerő aránya több éves stagnálás után egy éve meredeken csökken, míg minden ötödik alkalmazott nyugdíjas vagy 10 éven belül nyugdíjba vonul. Az ágazat leszakadása a bruttó hozzáadott értékben (BHÉ) is látszik: a szolgáltatások részesedése a BHÉ-ből 2024 elejétől egyértelműen növekszik, az akkori 67 százalékról 71 százalékra emelkedett (gördülő éves átlagot vizsgálva).
Ugyanettől az időponttól kezdve a kereskedelem részesedése a nemzetgazdasági BHÉ-ből 10,5 százalékról 9,9 százalékra csökkent 2026 második félévére. Bár nem tűnik nagynak a csökkenés, de a mostani érték egyértelműen alulmúlja a 2010-es évek átlagát. Ugyanakkor abszolút értékben továbbra is stabilan növekszik a kereskedelem bruttó hozzáadott értke, és a foglalkoztatottak számának csökkenése mögött is állhatnak hatékonyságot növelő fejlesztések, így ezek a folyamatok nem tekinthetők egyértelműen negatívnak.