Stressz-tesztek: komolyabb kritériumok jönnek?

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressz-tesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak - fejtette ki a hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

"A stressz-tesztek nagyon hasznos eszközök. Nagyon fontos, hogy rendszeresen legyenek ilyen próbák" - szögezte le Jean-Claude Trichet. Előzőleg már az Európai Unió pénzügyminiszterei is egyetértettek abban, hogy rendszeresen stabilitási próbának kell alávetni a bankokat, nemcsak az állóképesség felmérése miatt, hanem azért is, hogy a megmérettetés illetve az átláthatóság révén helyreálljon a bizalom az ágazat iránt.

A következő menet jövő februárban várható, és a tervek szerint egy kicsit módosítanak majd a tesztek kritériumain, miután az idén nyáron első ízben elvégzett próbát többen bírálattal illeték, kétségbe vonva azok szigorúságát. Jó példa erre, hogy az ír válságért jórészt felelős két vezető bank, a Bank of Ireland és az Allied Irish Bank júliusban könnyedén átment a vizsgán, hogy aztán néhány hónap múlva "megpumpolja" az államot a csőd elkerülése végett.

A nyári stressz-teszten 91 európai bankot vizsgáltak, és ezek nagy többsége ellenállónak bizonyult a válságjelenségekkel szemben, mindössze 7 banknak nem sikerült teljesítenie a követelményeket. A két vizsgált magyar bank, az OTP Bank és az FHB Jelzálogbank magasan  
az elvárt szint felett teljesített.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo