A jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. Törvény 110. § (7) és (10) bekezdése 2004. augusztus 1-től standolási kötelezettséget ír elő minden vendéglátó vállalkozás részére a röviditalra, sörre, borra és pezsgőre. Ez azt jelenti, hogy a vendéglősöknek, kereskedőknek naponta többször a szállítóik, és azok telephelyei szerint számba kell venniük és pontos nyilvántartást kell vezetniük arról, hogy üzletükben mikor, miből, mennyi italt értékesítettek és mennyi a napi zárókészlet.
A törvény előterjesztői a standolási kötelezettséget a borhamisítók elleni hatékony eszközként próbálták meg a Parlamenttel elfogadtatni. E törvény beterjesztését nem előzte meg szakmai egyeztetés, így az ezzel kapcsolatos észrevételeket sem lehetett megtenni, noha a szakmai észrevételeket a Magyar Vendéglátók Ipartestületének kezdeményezésére 2004. februárjában az Országgyűlés Idegenforgalmi Bizottsága tárgyalta és azzal egyetértett.
Az alkoholtermékek műszakonkénti leltározása sem a világ bortermelő országaiban, sem pedig az EU-ban nem gyakorlat. A hamis bor forgalmazásáért a bortermelők tartoznak felelőséggel. Standolási kötelezettség a világ egyetlen országában sincs. A borhamisítás elleni küzdelemben a vonatkozó szabályok betartására a hatékony ellenőrzés jelent védelmet.
A magyar jogi szabályozás szerinti standolási kötelezettség a vendéglátásban egyes helyzetekben fizikailag kivitelezhetetlen (hordós sör, koktél készítés, fogadások, partik italválasztéka, kitelepülés, stb.) Esetenként szakszerűtlenségre kényszerít, az italok minőségében pedig károsodást okoz. Emellett hátráltatja a pincérek szakmai munkáját, több munkaerőt és adminisztrációt követel, amely további költséggel terheli meg a vállalkozásokat. A törvényi kényszer a magyar turizmusban olyan negatív következményekkel járhat, ami nemcsak a vendégek számára nyújtott kínálat beszűkülését jelentheti, de a tisztességes magyar bortermelőknek hosszabb távon értékesítési gondot is okozhat.
· a hazai borokat a vendéglátás nem fogja az eddigiekhez képest kiemelten szerepeltetni
· minimálisra szűkül az üzletek italválasztéka
· az EU csatlakozást követően a bővebb kínálatból a vállalkozók a legkedvezőbb mellett fognak dönteni
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Idegenforgalmi Kollégiumának tagjai egyetértenek a vendéglátásban működő szakmai szervezetek kezdeményezésével és az idegenforgalomban érintett valamennyi vállalkozó nevében tiltakozásukat fejezik ki a standolási kötelezettség bevezetése ellen. A kollégium a standolási kötelezettség megszüntetése érdekében a törvény módosítását szorgalmazza.
Standolási kötelezettség – csak Magyarországon
Hamis bor forgalmazásáért a bortermelők tartoznak felelőséggel. .Ezt a közhelynek tekinthető állítást a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Idegenforgalmi Kollégiuma kényszerült leírni annak okán, hogy 2004. augusztus 1-től standolási kötelezettség terhel minden vendéglátó vállalkozást, amelyik röviditalt, sört, bort és pezsgőt értékesít vendégeinek. Az elhibázott törvény ellen emel szót a kamara Piac&Profitnak eljuttatott közleménye.
Véleményvezér

Súlyos kritikát kapott a magyar köztársasági elnök
Ezt a kritikát nem teszi zsebre a köztársasági elnök.

A nyugdíjkorhatár utáni várható élettartam Magyarországon a legkevesebb
A magyar egészségügy bizonyítványa a leggyengébb.

Nem kell félni, hogy Donald Trump atomtengeralattjárókat küldött Oroszország közelébe
Titok, hogy Trump bejelentésének megfelelően indultak-e amerikai atomtengeralattjárók az orosz partok felé.